Kovács Sarolta öttusázó bronzérmet nyert: ez a magyarok 16. érme a tokiói olimpián
Kovács Sarolta nagy küzdelemben bronzérmet nyert a női öttusázók versenyében a tokiói olimpián.

Kovács Sarolta nagy küzdelemben bronzérmet nyert a női öttusázók versenyében a tokiói olimpián.
A másik magyar induló, Gulyás Michelle, akinek szintén volt esélye kiemelkedő eredmény elérésére, a gyengén sikerült lovaglás után a 12. helyen végzett.
Kovács Sarolta öttusázó bronzérmet nyert a tokiói olimpián
A 2016-ban egyéniben világbajnok Kovács Sarolta kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, harmadikként kezdte meg a pénteki napon a kombinált számot, melyben nagyon jó lövészetekkel és futással meg tudta őrizni pozícióját.

A székesfehérvári öttusázó, aki tavasszal térdműtéten esett át, harmadik olimpiáján szerepelt: Londonban 33., Rio de Janeiróban 16. volt.

Kovács Sarolta bronza a magyar csapat 16. érme a tokiói olimpián: a mérleg eddig 5 arany, 7 ezüst, 4 bronz. Szombaton drukkolhatunk a kajakosoknak, a női vízilabda-válogatottnak, vasárnap pedig a férfivízilabda-csapatnak.
Kőbán Rita ezért nem vállalt gyereket
Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok, az 1988-as szöuli olimpián négyesben ezüstérmet nyert 500 méteren. 1992-ben, Barcelonában, négyesben olimpiai aranyérmet szerzett, nyert egy ezüstöt egyesben és egy bronzot párosban. 1996-ban, az atlantai olimpián egyesben győzött 500 méteren. 2000-ben, Sydney-ben a magyar csapat zászlóvivője volt, négyesben ezüstérmet szerzett. Ugyanebben az évben vette át szakedzői diplomáját a Testnevelési Főiskolán, majd szép csendben visszavonult.
Kőbán Ritának ezért nem született gyereke: az 56 éves kajakos olimpikon elárulta az okát
Kőbán Rita visszavonulása után kamaszokat edz, de saját gyereket nem vállalt.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Czeglédi Zsolt