
Emlékszel Kovács Lázárra a Receptklubból? 20 év alatt ennyit változott a sztárséf
Kovács Lázár sztárséf számára fontos, hogy átadja tudását, ezért vlogot indított.

Kovács Lázár az ország első számú sztárséfjévé avanzsált, amikor az RTL Klub Receptklub című műsorában debütált szakmai műsorvezetőként 2000. március 13-án. Kaszás Gézával évekig nagyon népszerű párost alkottak.
Később a TV2 Hal a tortán című műsorának házigazdájaként szórakoztatta a nézőket, 2016 nyarán pedig a köztévé Balatoni Nyár című műsorában a szakácsrovat állandó házigazdája és egyben a műsor balatoni finomságokat felsorakoztató séfje lett. A nézők a Balatoni Nyár idén nyári adásaiban is láthatják.
Kovács Lázár vlogot indított
Lázár Chef 2018-ban szakmai karrierje miatt költözött ki családjával - feleségével és három fiukkal - a dél-spanyol tengerpartra, Marbellára. Egy étterem beindítására hívták, és az eredeti terv szerint csupán három hónapról lett volna szó, de végül másfél év után tértek haza.

A 45 éves sztár nemcsak a Balatoni Nyárban szerepel, hanem a közösségi oldalakon is aktív, Főzd boldogra magad! címmel vlogot is indított - árulta el a Reggeliben.
- A social médiában, illetve a YouTube-on csinálok olyan videókat, amikben szeretnék megtanítani mindenkit arra, hogyan lehet a mai, modern eszközöket beépíteni akár, mondjuk, a rántott csirkébe. Ezeket megpróbáltam csokorba szedni, akár a hússütésről van szó, akár arról, hogyan fogyassz több zöldséget, mik azok a dolgok, amiktől finomabb lesz a brokkoli.

- Szeretném kiiktatni a főzésből a stresszt, és elérni, hogy tudatosabbak legyünk, hisz akkor tudunk például a sportban is tudatosak lenni, ha a főzés során is azok vagyunk - mesélte az RTL Klub műsorában.
Azt is bevallotta, hogy mindig is imádott főzni, a mai napig képzi magát, mert érdeklik az új technikák, szereti a hivatását, ugyanakkor az utóbbi időben egyre fontosabb lett számára, hogy a tudását át is adja - a vlogot is azért indította.
Fördős Zé barátnője
Fördős Zé már több mint egy éve együtt van barátnőjével, Sárival, akivel ez idő alatt sok érdekes kalandot és utazást megéltek egymás mellett, tavaly decemberben például Srí Lankára utaztak. Bár a gasztroguru úgy érzi, a 17 évvel fiatalabb lányban igazi társra talált, a gyerekvállalást még nem tervezi a közeljövőben, várna még vele pár évet.
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- barátok közt