Kovács Kati 25 éve szeretett bele párjába: egy barátnőjével akarta összehozni a férfit
A sors úgy akarta, hogy Kovács Kati énekesnő és párja 25 évvel ezelőtt egymásra találjanak.
Kovács Kati 1965-ben a második Ki mit tud? győzteseként lett országosan ismert, azóta is a magyar zenei élet meghatározó alakja. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész számos dalát kívülről fújjuk, magánéletéről viszont csak keveset tudni.
Annyi biztos, hogy 25 éve élnek együtt nem szakmabeli párjával a legnagyobb szeretetben. A sors is úgy akarta, hogy ők ketten egymásra találjanak.
Kovács Kati így ismerkedett meg párjával
Mindketten empatikusak, de a férfi más tempójú ember, és nem a művészvilágban mozog otthonosan: informatikusként dolgozik. Az is közös pont az életükben, hogy mindketten szeretnek teniszezni - ez a sportág hozta őket közel egymáshoz.
- Az egyik barátnőmmel ebédeltem, amikor odaköszönt nekünk egy férfi, akivel ismerték egymást. Megkérdeztem, nem ül-e le hozzánk. Mindig a barátnőimnek szereztem párt, például Eszményi Viktóriának Heilig Gábort, azóta is tart a házasságuk. Akkoriban volt egy csinos hölgy ismerősöm, és gondoltam, hogy összehozom a rokonszenves úriemberrel - mesélte a 76 éves sztár a Hot! magazinnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az összeboronálás azonban ezúttal nem jött össze, a sorsnak más szándékai voltak, végül az énekesnő szeretett bele a szimpatikus férfiba.
- Az úriember elhívott teniszezni, beszélgettünk, és kiderült, hogy egészen jól kijövünk. Ez már 25 éve így van, nagyon szeretem.
A párjának a megismerkedésükkor csak egyetlen kikötése volt: nem akar a nagy nyilvánosság előtt vagy fotókon szerepelni. Kérését Kovács Kati azóta is tiszteletben tartja.
- Egy kapcsolat motorja a bizalom, a szeretet, a tolerancia, és tudni kell bocsánatot kérni. Egy házasság csapatmunka, az összetartás és az odafigyelés elengedhetetlen, és persze a vonzalomról se feledkezzünk meg: a párom nagyon jóképű, és a hangját is imádom! - mesélte 2020 májusában a Story magazinnak, de a férfi arcát akkor sem mutatta meg.
Magyar sztárok eredeti szakmája
Kovács Kati az érettségi után egészségügyi vonalon kezdte meg tanulmányait. Ki is tanulta az ápolónő szakmát, és dolgozott is, mielőtt a ’70-es évek ünnepelt előadójává nőtte ki magát. Nem ő az egyetlen olyan hazai sztár, aki erre a pályára készült szórakoztatóipari karrierje előtt. Képes összeállításunkban megmutatjuk, az énekesnőn kívül még kik rendelkeznek az egészségügyi szakmában tapasztalattal.
Meglepő, mi Kovács Kati eredeti foglakozása - Az énekesnő ezt tanulta, mielőtt híres lett
Nézegess képeket!
Elolvasom