Kulcsár Edina után G.w.M biznisze is befuccsolt: már hiába keresnek a rajongók a webshopra
Kulcsár Edina után most G.w.M vállalkozása sem hozta meg a várt sikert, a sztárpárt sorra érik az üzleti kudarcok.
Kulcsár Edina hajfonós vállalkozása után most G.w.M webshopja is lehúzta a rolót.
G.w.M biznisze befuccsolt
Úgy tűnik, Kulcsár Edina és G.w.M üzleti vállalkozásai sorra zárják be kapuikat, a Ripost szerint G.w.M korábban népszerű online boltja, ahol saját arcképével és nevével ellátott ruhadarabokat árusított, már nem elérhető. A webshop bezárásának okai egyelőre ismeretlenek, és a rapper sem tett közzé hivatalos közleményt az ügyben.
A rajongók csalódottságuknak adtak hangot a közösségi médiában, többen is megosztották, hogy hiába próbálták elérni az oldalt, az már nem működik.
Nemrég Kulcsár Edina vállalkozása sem hozta meg a várt sikert, a korábbi szépségkirálynő 2018-ban indította el hajfonó vállalkozását Budapesten, amely később vidéki városokban is terjeszkedett. Azonban az üzletek sorra zárták be kapuikat, és még G.w.M próbálkozása, hogy barber shopot nyisson az egyik helyszínen, sem hozott sikert.
Kulcsár Edina újabb terhességgel döbbentette meg G.w.M-et: kamerák előtt közölte a rapperrel
Kulcsár Edinának és G.w.M-nek már két közös gyermeke született, Amara és Dion.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














