Kulcsár Edina újabb terhességgel döbbentette meg G.w.M-et: kamerák előtt közölte a rapperrel
Kulcsár Edinának és G.w.M-nek már két közös gyermeke született, Amara és Dion.

Kulcsár Edina és G.w.M kisfia, Dion elég rövid időn belül követte testvérét, Amarát, ugyanis csupán másfél év van a kicsik között.
Kulcsár Edina ismét terhes lehet
Amara kétéves, Dion pedig januárban lett féléves, de a korábbiakból kiindulva, annyira nem is lepődött meg senki azon, amikor az egykori szépségkirálynő bejelentette, úgy érzi, ismét várandós – írja a Bors.
Ugyan elmondásuk alapján nem tervezik, hogy rövid időn belül bővül a család, hiszen a két közös gyermekükön kívül mindkettőjüknek van már két-két gyereke előző házasságából, de semmi sincs kizárva.
A legutóbb felkerült közös vlogvideójukban Edina kamerák előtt közölte férjével, terhességnek a jeleit érzi magán. A rapper először lesokkolódott, nem akarta elhinni a hallottakat. Kedvese azonban folytatta, és azt taglalta, olyan, mintha évek óta terhes lenne és csak szoptat.
Mire G.w.M kezdte magát beleélni az újabb gyermekáldásba, Edina nevetve közölte vele, ez csupán egy április elsejei vicc volt. Viszont ki tudja? A rapper lelkesedése láttán úgy tűnik, semmi sincs kizárva.
Kulcsár Edina felismerhetetlen volt a Glamour-gálán: új külsővel lepett meg mindenkit
Kulcsár Edina külsejével mindenkit meglepett a csütörtök esti Glamour-gálán.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia