Ő Kocsis Tibor jóképű párja: Lászlóval 5 évvel ezelőtt első látásra egymásba szerettek

Kocsis Tibor és párja, László először szerepelt együtt a tévében.

Kocsis Tibor párja, László
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kocsis Tibor 2021 októberében, D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában vállalta fel másságát, és elárulta, hogy évek óta egy férfival él. Lászlóval egy hónappal később, a Szellemirtók - Az örökség hazai díszbemutatóján jelentek meg először a nagy nyilvánosság előtt.

Arra, hogy együtt láthassuk őket a képernyőn, 2022. május 3-ig várnunk kellett, ekkor szerepeltek az RTL Klub Reggeli című műsorában.

Kocsis Tibor párja, László

Kocsis Tibor mindössze 22 éves volt, amikor szerencsét próbált a Megasztárban, azonban nem jutott az élő show-ba, ekkor még túl kevés színpadi tapasztalattal rendelkezett. Elvégezte a főiskolát, alapított egy zenekart, majd jelentkezett az RTL Klubon futó Csillag Születikbe, ahol ötödik helyezést ért el. Országos hírnévre 2011-ben tett szert, amikor megnyerte az X-Faktor második évadát. 

Kocsis Tibor és László először szerepeltek együtt élő műsorban.
Kocsis Tibor és László először szerepeltek együtt élő műsorban.
Fotó: RTL Klub/Reggeli

Az énekes karrierje innentől meredeken ívelt felfelé, a magánélet azonban óvta, tavaly őszig nem avatta be a nyilvánosságot szerelmi életébe. A D. Tóth Krisztának adott interjú után több film díszbemutatóján is mutatkoztak együtt, továbbá a Glamour-gálán is megjelentek, május 3-án pedig először adtak televíziós interjút. Kocsis Tibor elmesélte, hogyan találtak egymásra a mesterfodrász Lászlóval. 

Szerelem volt első látásra!

- Egy közös társaságon keresztül ismerkedtünk meg, ő szerbiai magyar. Először a Vajdaságban találkoztunk többedmagunkkal, ott szúrtuk ki egy kicsit egymást. Így indult ez a dolog most már lassan öt éve. Nem sokkal később összeköltözés is lett belőle. Tulajdonképpen négy éve rágjuk már egymás idegeit - mesélte a negyvenéves sztár. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Kocsis Tibor elárulta, most óriási projektekbe vágtak bele: eljutottak közös életük azon pontjára, hogy teljesen a nulláról újítanak fel egy közös lakást. Az énekes bevallotta, a munka oroszlánrészét a párja vállalta magára, László padlózik és burkol, ha kell, igazi ezermester. 

- Én mindig a kreatív munkákat részesítettem előnyben. Nem ezen a vonalon indultam el anno a pályaválasztásomnál. Közgazdasági sulit végeztem, és ebből lettem fodrász. Nagyon gyorsan rájöttem, hogy az a vonal nem az én világom - árulta el a férfi arról, hogy jött a barkácsolás a fodrászat mellé. 

Kocsis Tibor párja, László mesterfodrászként dolgozik.
Kocsis Tibor párja, László mesterfodrászként dolgozik.
Fotó: RTL Klub/Reggeli

Kocsis Tibor arról is beszélt, csak a nyilvánosság előtt nem szerepeltek egy párként, a családjuk, barátaik, munkatársaik előtt nem volt titok, hogy együtt vannak. Olykor adódtak vicces helyzetek, félreértések, amiken utólag jókat nevetnek. 

Kajdi Csaba és párja 

Kajdi Csaba a 47. születésnapján lepte meg a rajongóit azzal, hogy hivatalosan is bemutatta nekik kedvesét, Dávidot, akit ő csak Bubukának becéz. A nagy napon megosztott pár fotót az első közös nyaralásukról, és elárulta, kapcsolatuk jóval korábban kezdődött, ám eleinte féltette a nála húsz évvel fiatalabb férfit a nyilvánosságtól. 

Ő Kajdi Csaba jóképű párja: eleinte zavarta, hogy Dávidnál 20 évvel idősebb

Kajdi Csaba 2021 augusztusában, születésnapján mutatta meg népes követőtáborának, ki az a jóképű férfi, aki elrabolta a szívét.

Elolvasom

Cover-fotó: Profimedia/Trenka Attila

Ezt is szeretjük