A TV2 volt műsorvezetője várandósan szakított párjával - A szülőszobába anyukája tart vele

Köböl Anita egyedülálló anyaként hozza világra kislányát, a gyermek apjával a terhesség elején elváltak útjaik.

Köböl Anita április elején egy babapocakos fotóval tudatta, hogy várandós, de arról csak július elején, hét hónapos terhesen beszélt, hogy egyedülálló anyaként várja kislányát, mert szakított a gyermek apjával. 

Amikor januárban megtudta, hogy kisbabája lesz, örömében nem osztozott a párja, ő pedig nem akarta a gyermeküket elvetetni, ezért inkább úgy döntött, váljon el az útjuk, és egyedülálló anyaként csinálja végig a terhességet, a szülést és a kicsi felnevelését. 

Köböl Anita egyedülálló anyaként várandós

Szerencsére a családja mindenben támogatja. Ennek ellenére egyszerre volt örömteli és fájdalmas érzés is, amikor megosztotta velük a gólyahírt. 

kobol-anita
Fotó: TV2

- Fájó volt elmondani, hogy egyedül maradok, izgultam is, nem mondják-e majd a szüleim, inkább ne vállaljam a babát, akit én az első pertől kezdve annyira akartam. Egyáltalán nem ijedtem meg a helyzetemtől - mesélte a Story magazinnak

Édesanyja, Éva azt mondta a hetilapnak, hogy meg sem fordult a fejében lebeszélni a lányát a babáról, ő, a férje és a fiuk is Anita mellett áll. 

- Sok nő nevel egyedül gyereket. Nagyon várom az unokámat, májusban mentem nyugdíjba, egyszóval tökéletes az időzítés. 

A TV2 volt műsorvezetője azt is elárulta, hogy anyás szülésre készül, a szülőszobába az édesanyja tart vele, aki az ultrahangvizsgálatokra is elkísérte. A 36 éves sztár úgy tervezi, a gyermeke világrajövetele után pár hetet a családi házban tölt, csak ezt követően megy haza kislányával az egyutcányira található otthonába. 

Pálffy István 2010-ben hagyott fel a tévézéssel

Pálffy Istvánra a legtöbben a televíziós korszakából emlékeznek, vezette a TV2 Tények, illetve Jó estét, Magyarország című műsorát és a Magyar Televízió híradóját is. Az egykori műsorvezető már hosszú évekkel ezelőtt, 2010-ben búcsút intett a televíziózásnak. 

Emlékszel Pálffy Istvánra? A Tények és a Magyar Televízió híradósa volt

Pálffy István 2010-ben hagyott fel a tévézéssel, hogy politikai pályára lépjen.

Elolvasom
Ezt is szeretjük