Emlékszel Kikire az Első Emeletből? 64 éves korára ennyit változott
Patkó Béla Kiki 1983-ban csatlakozott az Első Emelet zenekarához.
Az 1957-ben született Patkó Bélát vagy - ahogy egy ország ismeri - Kikit az Első Emelet zenekar tagjaként szerettük meg a ’80-as években. Bár az énekes egy teljesen más szakma irányába indult el - eredetileg autószerelőnek tanult -, hamar rájött, nem a műhelyben, hanem a színpadon van a helye.
Karrierje az 1981-es Táncdalfesztivállal kezdődött, amelyre még az Óceán nevű formációval nevezett be. Két esztendővel később csatlakozott az Első Emelethez, és a banda frontembereként az egész ország a szívébe zárta.
Kiki, az Első Emelet frontembere
Az együttes kisebb-nagyobb szüneteket tartva, megváltozott névvel és felállással ma is koncertezik. Berkes Gábor és Kiki 2017 óta járják az országot mint az Emelet nevű csapat.
A 64 esztendős zenész nagyon odafigyel rá, hogy ugyanúgy bírja a fellépésekkel járó pörgős tempót, mint három évtizeddel ezelőtt. Rendszeresen sportol, és az egészséges étkezésre is nagy hangsúlyt fektet. A kemény munkának meg is van az eredménye.
- Mindennek a kulcsa a mértékletesség. Szeretek enni, de mértékkel, és nincsenek káros szenvedélyeim sem. Nem iszom cukrozott üdítőket, a sport pedig gyerekkorom óta az életem része, már az általános iskolában atletizáltam, és ma is rendszeresen edzek, jégkorongozom, szaunázom.
- A színpad megköveteli a jó formát, hisz mozogni és énekelni is kell. Naponta mérlegre állok, és ezt nem hiúságból teszem, hanem hogy visszajelzést kapjak a súlyomról, bár megérzem azt is, ha egy-két kilóval épp több vagyok. De mondhatom, harminc éve ugyanannyit mutat alattam a mérleg - ecsetelte a Blikknek 2021 októberében.
Mivel nagyon odafigyel magára, nincsenek egészségügyi problémái. Ő nem olyan típus, aki gyakorta felkeresi a háziorvosát, inkább az általános közérzetére hagyatkozva ítéli meg, minden rendben van-e. Annak ellenére, hogy ugyanolyan energikus a koncertek közben, mint annak idején, nagyon ügyel rá, hogy ne vállalja túl magát.
- Ebben is tartom a mértéket, koncertet például általában heti egyet, maximum kettőt vállalunk, mellette a Petőfi Rádióban beszélgetek régi zenészekkel a Dalra magyar műsorban. Azt vallom, hogy az ember azt csinálja, amit szeret, és amihez ért. Én is addig fogok még felállni a színpadra, amíg jól érzem magam, és tudom, bírom csinálni. Addig maradok a színpadon, amíg jó érzéssel és sok energiával tudom ezt megtenni.
A '90-es évek énekesei napjainkban
Képes összeállításunkban mutatjuk, mennyit változtak a ’90-es évek szívtiprói. Akkor és most fotókon Sugár Berci, Dobrády Ákos és Kefir.
Sugár Berci a 90-es évek szívtiprója volt - Felismered az énekest 42 évesen?
Nézegess képeket!
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















