
Sugár Berci a 90-es évek szívtiprója volt - Felismered az énekest 42 évesen?
Képeken mutatjuk, mennyit változtak a korszak legnépszerűbb énekesei.

A ’90-es évek tinilányai széles skálán válogathattak a hazai élet szívtiprói közül, rajongásuk tárgyát olyan jóképű együttesek tagjai testesítették meg, mint a V-Tech, a V.I.P. vagy TNT.
Akadtak olyanok is, akik nem a fiúzenekarokért voltak oda, inkább a legnépszerűbb szólóénekesek posztereivel plakátolták ki szobájuk falait. Akkoriban például Sugár Bercit a legmenőbb előadók közé sorolta a közönség.
A '90-es évek szívtiprói akkor és most
Nevét nagyon fiatalon ismerte meg az ország, első albumát 1994-ben, 14 évesen dobta a piacra Hé, kölyök! címen. Ezen a lemezen csendült fel az egyik legismertebb dala, a Csöngess be hozzám, jóbarát.
Életének első fordulópontja öt évvel később következett, rajongói hatalmas átalakulásnak lehettek szemtanúi: cuki, duci, szemüveges kisfiúból a nők bálványa lett. Az imidzsváltáshoz új név is dukált, 1999-ben Beryként ostromolta a slágerlistákat. 2009-ben adta ki negyedik, egyben utolsó nagylemezét Disco címen, majd úgy döntött, hátat fordít a szórakoztatóiparnak.
Gyökeresen megváltoztatta életét, felfedezte a jógát, ami igazi áttörést hozott számára. A mozgásformában új hivatásra lelt, ma már Sugár Bertalan néven jógaoktatóként ismert. Az egykori tinisztár külsejéről aligha mondanánk meg, hogy 2020. december 8-án a 42. születésnapját ünnepelte. Hála a rengeteg sportnak, teste fittebb nem is lehetne.
Képes összeállításunkban mutatjuk, mennyit változott Sugár Berci a visszavonulása óta, valamint a ’90-es évek többi szívtipróját is megnézheted egykor és napjainkban.
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
- sztár
- sugár berci
- dobrády ákos
- krisz rudi
- rácz gergő
- így néz ki most
- énekesnő
- ilyen volt ilyen lett
- retro
- 90-es évek
- kecskés tibor
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!