4 csillagjegy, aki egy körfolyosón is eltéved: rémálom velük az utazás
Nem mindenki talpraesett, mások a föld felett három méterrel lebegnek, és van, aki azt sem tudja, hova indult el.
Vannak azok az emberek, akik egy idegen városban fél szemmel a térképre pillantva is magabiztosan odatalálnak bárhová. És vannak azok, akik még a szálloda reggelizőjéből sem biztos, hogy elsőre visszatalálnak a szobájukba.
Utóbbiakból bizony akad néhány a csillagjegyek között is. Velük utazni külön kaland – csak éppen nem mindig a kellemes fajtából.
Ezekkel a csillagjegyekkel kihívás az utazás
Ők azok, akik képesek rossz buszra szállni, a GPS ellenére is az ellenkező irányba indulni, vagy meggyőződéssel állítani, hogy „erre rövidebb lesz”, miközben már harmadszor haladtok el ugyanazon a fagyizó előtt. Ha a társaságban feltűnik valamelyikük ezek közül a csillagjegyek közül, érdemes extra időt rászámolni, és nem árt, ha valaki más tervezi meg az útvonalat.

Ikrek
Az Ikrek imádják a spontaneitást, ami elsőre jól hangzik, de utazás közben ez könnyen káoszba fordulhat. Egyik pillanatban még a múzeum felé tartanak, a következőben már egy teljesen másik városrészben kóborolnak, mert megláttak egy érdekes kirakatot. Figyelmük könnyen elterelődik, ráadásul hajlamosak egyszerre több irányba is elindulni. Mire eldöntik, merre kéne menni, a csapat már rég elvesztette a fonalat.
Halak
A Halak fejben gyakran egy saját, álomszerű világban járnak, ezért a valóság nagyon prózai részletei – például hogy melyik villamosra kell felszállni – könnyen elsikkadnak. Ők azok, akik gyönyörködve nézik a naplementét, miközben a többiek kétségbeesve próbálják kideríteni, hogyan jutnak vissza a szállásra. Nem rossz szándékból tévednek el, egyszerűen annyira belefeledkeznek a pillanatba, hogy közben elveszítik a tájékozódás képességét.

Nyilas
A Nyilas imád felfedezni, de néha túlzottan is bízik a kalandvágyában. Számukra a térkép inkább csak ajánlás, mint kötelező útmutató. Gondolkodás nélkül kijelentik, hogy „vágjunk át erre, biztos gyorsabb”, aztán negyven perc múlva egy teljesen ismeretlen utcában találjátok magatokat. Lelkesedésük vitathatatlan, csak éppen az irányérzékük hagy némi kívánnivalót maga után.
Kellemes megoldás egy kellemetlen problémára
A Lactofeel a leggyakoribb hüvelyfertőzés, a bakteriális vaginózis kezelésére használható hüvelygél, amely tejsavat és glikogént tartalmaz. Visszaállítja a hüvely természetes pH-szintjét és elősegíti a normál baktériumflóra kialakítását. A Lactofeel hüvelygél várandósság és szoptatás alatt is alkalmazható, biztonságossága és hatásossága klinikai vizsgálatok által igazolt.
Promóció
Mérleg
A Mérleg legnagyobb ellensége utazáskor a döntésképtelensége. Balra menjünk vagy jobbra? Busz vagy metró? Ez a kijárat vagy a másik? Mire meghozza a döntést, gyakran már el is ment az utolsó járat. Ráadásul hajlamos mindenkit megkérdezni a véleményéről, így a végén akkora tanácskozás alakul ki, hogy a csapat teljesen elveszíti az irányt.
Ha valamelyik jegyben magadra ismertél, nincs ok aggodalomra: néha éppen a legnagyobb eltévedésekből születnek a legjobb utazós történetek. Azért egy offline térkép letöltése és egy biztos kezű útitárs még így sem árthat.
Itt van a szomszédban a lélegzetelállítóan szép várkastély: megőrizték eredeti pompáját
Szlovákiában rejtőzik ez a különleges látnivaló.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- gyermek
- idősek otthona
Ovisok töltöttek időt a demenciával küzdő idősekkel: bámulatos, ami ezután történt
- vakáció
- asztrológia

















