Kertész Zsuzsa párjáról mesélt - Az egykori bemondónak András nagy támasza
Kertész Zsuzsát a párja, András apró figyelmességekkel lepi meg otthon.
Kertész Zsuzsa 55 évvel ezelőtt, 1965-ben kezdte pályafutását bemondóként a Magyar Rádiónál, amihez negyven évig hű volt, azt követően is, hogy 1974. április 1-jén a Magyar Televízió munkatársa lett.
Láthatták a nézők a História, az Életet az éveknek és a Házibarát című műsorokban, orosz nyelvtudásának köszönhetően szerepelt nemzeti esteken is, Rodolfo partnere volt a bűvészettörténet sorozatban, valamint ő készítette Montágh Imrével a híres Beszédművelés című sorozatot is.
Kertész Zsuzsa 70 fölött is aktív
2000-ben a leépítési hullámmal ő is búcsúzott a nézőktől. Hetven fölött is aktív, pszichológusként és beszédtanárként dolgozik, csoportos és egyéni tréningjein közszereplésre is felkészített embereket.

Szabadidejében szeret utazni, utoljára Tunéziában járt tavaly ősszel, ahol elkapott egy fertőzést, amitől azóta sem tudott teljesen megszabadulni - mesélte a Best magazinnak.
Azt mondta, úgy érzi, szó szerint és átvitt értelemben is úgy érzi, nincs levegője. Megvizsgáltatta a szívét és a tüdejét is, mindent rendben találtak. Talán a bezártság érzése okozza. Szerencsére van támasza, ötvenéves fia mellett ott van a párja is.
- Szerencsém van, mert van egy Andrásom, aki csöndes figyelemmel viseltetik irántam. Estére kiválaszt egy szép tájakat felvonultató filmet vagy egy rózsaszín szerelmi történetet, hogy feloldja a lerakódott napi feszültségeket. De az is különösen jó érzés, hogy nyitva találom a fridzsiderben a birslé üvegét, hisz tudja, ügyetlenkedem a kupak lepattintásával - mondta párjáról.

- Megtanulunk kéretlenül is adni, dicsérni, köszönetet mondani, megtanulunk kérni, elutasítani. Fontos, hogy szívből, őszintén. Ha ezt belső meggyőződésből teszem, magamban is találtam fix pontot - mondta arról, milyen lelki fejlődést hozhat a világjárvány.
Kovács P. József napjainkban
Kovács P. József a Magyar Televízió egyik legnépszerűbb férfi bemondója volt, aki hiába él évek óta visszavonultan, máig mindenki imádja, és emlékszik rá a tévéből - pláne, ha meg is szólal.
78 éves lett Kovács P. József - A legendás bemondó ma visszavonultan él
Kovács P. József a Magyar Televízió legnépszerűbb férfi bemondója volt.
Elolvasom
Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
OLVASD EL EZT IS!