Elhunyt a Szomszédok egyik szereplője - 92 évesen érte a halál Kautzky Józsefet
92 éves korában elhunyt Kautzky József Jászai Mari-díjas színész.
Szerdán, 92 éves korában elhunyt Kautzky József Jászai Mari-díjas színművész - közölte a család az MTI-vel. Sokaknak a Szomszédok című teleregényből lehet ismerős, 1987 és 1999 között az autószerelő, vállalkozó Veres Józsefet alakította: Taki bácsi Veres úrhoz vitte mindig a taxiját javíttatni.
Látható volt A Tenkes kapitánya, a Bors, a Családi kör és az Öregberény című sorozatokban is. Számos filmben is játszott, szerepelt egyebek mellett A tizedes meg a többiek, az Egy pikoló világos, a Meztelen diplomata, az Égigérő fű, a Szegénylegények, az Egy óra múlva itt vagyok vagy az Alba Régia című alkotásokban.
Kautzky József 1927. január 15-én született Soroksáron, 1948-ban végzett a Színművészeti Akadémián. Tagja volt a debreceni és a pécsi teátrumnak, a Jókai, a Petőfi, az Arizona, a Művész, valamint a Thália Színháznak.
- Hatvan évig mindent eljátszottam, amit csak szerettem volna,
együtt alkothattam Latinovitscsal, Ruttkaival, Bessenyeivel, Kozák Andrással, Sinkovitscsal...
erre szívesen gondolok, és a régi színházra is. Amikor még ünneplőben jártak az emberek az előadásokra, amikor szétnyílt a függöny, mennyei parfüm illata csapta meg az orrunkat. Akkor még tisztelték a színházat és a művészeket is. Ma már sajnos nem így van - mesélte a Borsnak 2017 januárjában.
Főbb szerepei: Ágh Miklós (Molnár: A hattyú); Szigligeti: Liliomfi; Vak jós (Euripidész: Bacchánsnők); Kacsóh Pongrácz (Kellér: Bal négyes páholy); Biberach (Katona: Bánk bán); Rozsos Henrik (Karinthy: Házszentelő); Arkagyij Afranius (Bulgakov: A Mester és Margarita); Omar Gaffney (Chase: Barátom, Harvey); Pap (Vian: Mindenkit megnyúzunk); Sir Colenso Ridgeon (Shaw: Segítség! Orvos!); Candy (Steinbeck: Egerek és emberek); Weller Martin (Coburn: Kopogós römi).
Kautzky József sokat szinkronizált. Ő adta a hangját például a Halálos fegyver második részében Leo Getz-nek (Joe Pesci), az Űrgolyhókban az elnöknek (Mel Brooks), A kis hableányban Agóniának és Begóniának, A hercegnő és a koboldban a koboldok királyának.
Első felsége Spányik Éva színésznő volt, majd válása után, 1955-ben Csiky Gergely A nagymama című darabjának olvasópróbáján ismerte meg Kállay Ilonát, akivel később házasságot kötött. Utóbbi 2005-ben hunyt el.
Kautzky Józsefnek három fiútestvére született, közülük Kautzky Ervin szintén színész, és az ő gyermeke, Kautzky Armand is a színészmesterséget választotta.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- andy vajna