A legendás magyar színészt a kórházban sem tudták megmenteni - Színművészek, akik 2018-ban hunytak el
2018-ban tíz legendás magyar színművésztől is örökre búcsút kellett vennünk.
2018-ban több neves magyar színművésztől kellett örökre búcsút vennie kollégáinak, családjának és népes rajongótáborának. Legtöbbjük méltósággal viselt, súlyos betegség után hunyta le örökre a szemét, de halálhírük így is megrázott mindenkit. Elhunyt az ország legidősebb színésznője és az utolsó igazi dívák egyike is.
Képes összeállításunkkal azokra a színésznőkre és színészekre emlékezünk, akiket 2018-ban veszített el az ország.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
- sztár
- meghalt
- 2018
- színész
- színésznő
- paudits béla
- székhelyi józsef
- tahi tóth lászló
- gyulányi eugénia
- ádám tamás
- várkonyi andrea
- spindler béla
- Hazai sztár















