Kasza Tibi a Crystal énekeseként, és ma: rá sem ismerni 20 kilós fogyása után

Kasza Tibi életmódváltással több mint 20 kilót fogyott három hónap alatt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kasza Tibor nevét 1998-ban a Crystal együttessel ismerte meg az ország, amit testvérével, Gáborral és Lajtai Kati énekesnővel alapított. A Két utazó vagy az Ezer hold című daluk hatalmas sláger lett.  

Az ír zenei hangzásvilágra épült zenekar 2010-ben szűnt meg, Lajtai Kati háttérbe vonult, Kasza Tibi szólókarrierbe kezdett, illetve később a TV2 műsorvezetője lett. 

Kasza Tibi lefogyott

2013 őszén indult el Kasza! címmel önálló televíziós show-műsora a Super TV2-n, majd 60 adás után 2015 májusában levették a képernyőről. 2017-ben ő lett a Pénzt vagy éveket! című vetélkedő műsorvezetője. 2021. július 19-én a Szerencsekerék házigazdájaként tért vissza a képernyőre - nem is akárhogy. Három hónap alatt több mint 20 kilót fogyott, jobban érzi magát a bőrében, mint 25 évesen. 

- 108 kiló voltam, amikor azt mondtam, elég, és ma reggel 87,6 kilót mutatott a mérleg. Amikor tekergetem vissza a telefonomon a képeket, egész egyszerűen nem hiszem el. Az hagyján, hogy én ezt elfogadtam, de hogy ez a feleségemnek is oké volt… - mondta a Tények Plusznak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A 43 éves sztár azt követően váltott életmódot, hogy egy orvosi vizsgálat után a vérképe ijesztő eredményeket mutatott a májértékeinél. További vizsgálatok után hármas szintű zsírmájat diagnosztizáltak nála. Ez a rossz közérzeten kívül hosszabb távon komoly problémákat, így például májzsugort okozhat. 

kasza-tibi
Fotó: TV2/Tények Plusz

- Azon gondolkodtam, hogy van egy két év és nyolc hónapos kislányom, akinek szeretnék ott lenni az érettségijén, sőt férjhez is adnám én magam. Azt mondtam, most utoljára lefogyok, életmódot váltok, de úgy, hogy ez most örökre tartson.  

A fogyást napi ötszöri étkezéssel, alacsony szénhidrát-, magas fehérje- és rostbevitellel érte el, napi három-négy liter vizet iszik. 

- Próbáltam egy olyan saját rendszert kiépíteni, amiben a korábbi fogyásaimnak a kudarcaiból kiküszöböltem a hibáimat. Ezt utána el is kezdtem bemutatni az embereknek, és most már több mint tízezren fogynak ugyanazzal a módszerrel, mint én.  

Lajtai Kati, a Crystal együttes egykori énekesnője

Miután 2010-ben feloszlott a Crystal, Kasza Tibor a TV2 műsorvezetőjeként továbbra is a rivaldafényben maradt, míg az együttes másik két tagja a háttérbe vonult. Lajtai Katiról azonban elmondható, hogy időnként őt is láthatjuk a TV2 képernyőjén

A Crystal gyönyörű énekesnője volt - A 42 éves Lajtai Kati most így néz ki

A Crystal együttes egykori énekesnője, Lajtai Kati ma több tévés produkció énektanára.

Elolvasom
Ezt is szeretjük