Pintér Tibor párja kivételesen smink nélkül: Jenifer megmutatta festék nélküli arcát
Ilyés Jenifer egy sminkvideóban mutatta meg természetes arcát és azt, hogyan készíti el a sminkjét.
Ilyés Jenifert a 2014-es X-Faktorban ismertük meg, amelyben a Lányok csapatában Szikora Róbert mentoráltja lett, és a második élő show-ban esett ki. 2017-ben bejutott a Miss World Hungary döntőjébe, 2019-ben pedig a Sztárban Sztár leszek! című műsorban mutathatta meg énektudását.
Az utóbbi műsor idején már Pintér Tibor barátnője volt, akivel tíz éve ismerik egymást, de csak három évvel ezelőtt kezdett a munkakapcsolat átalakulni valami mássá. Két és fél évvel ezelőtt egy színpadi csók után lángra lobbant a szerelem, azóta együtt vannak.
Ilyés Jenifer smink nélkül
A Nemzeti Lovas Színház alapító igazgatója, színésze és az énekesnő-színésznő a nap 24 óráját együtt töltik, így a magánéletüket és a munkájukat nem tudják egymástól különválasztani, mert egyrészt a munkájuk a hobbijuk is, emellett a hivatásuknak köszönhetően ismerkedtek meg, ezt azonban nem bánják.
A 26 éves, barna hajú szépség arra ugyanakkor figyel, hogy az Instagram-oldalának követői ne a magánéletére figyeljenek: csak kevés közös képet posztol a 47 éves Pintér Tiborral. Arra is gondja van, hogy a rajongóinak mindig a legjobb oldalát mutassa. Többnyire tökéletes sminkben és frizurában, csinos ruhákban látható a képeken.
A TitTokon ugyanakkor kivételesen megmutatta természetes, festetlen arcát is: egy videóval illusztrálta, hogyan szokta kisminkelni magát.
@ilyesjenifer Mai smink💄💋##makeup ##today ##makeuptoday ##smink ##tutorial ##fypシ ##foryoupage ##fyp ##fy ##neked ##nekedbe ##nekedbelegyen ##revolution ##essence ##catrice
♬ eredeti hang - Jenifer Ilyés
Láthatják a követői, milyen termékeket használ, és hogyan éri el lépésről lépésre, hogy kifogástalan legyen a sminkje.
Sarka Kata smink nélkül
A háromgyerekes édesanyaként is roppant sportos üzletasszony még az edzőteremből vagy futás előtt vagy után is olyan felvételeket szokott posztolni, amiken sminket visel. Ezért is különleges az a posztja, amit egy esti futása után osztott meg a rajongóival, azon ugyanis nincs kisminkelve, izzadt és csapzott a haja is. Képes összeállításunkban Sarka Kata smink nélküli és kifestett arca mellett több hazai híresség festetlen arcát is láthatod.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Mokka
OLVASD EL EZT IS!