Horváth Gréta már 10 kilót fogyott - Bikinis fotója felrobbantotta a netet
Január óta folyamatosan tartja a diétáját Horváth Gréta, az eredmény pedig magáért beszél.
Horváth Gréta nagy fogadalmat tett év elején. Elhatározta, hogy életmódot vált, és ledobja magáról a felesleges kilókat. A kitartása meghozta az eredményét, már tíz kilóval mutat alatta kevesebbet a mérleg.
Január 8-án az Instagramon osztotta meg a követőivel, hogy mibe vágta bele a fejszéjét.
„Az idei hatalmas projektem, hogy 17 kg-tól megszabaduljak! Tudom, nagyon soknak hangzik. Bátorság kellett, hogy elszántan bele tudjak vágni. Felismertem, hogy baj van. Meghíztam! Ennyi ki kell mondani, bátornak kell lenni, és felvállalni ezt” - írta akkor.
Horváth Gréta fogyása
Megunta, hogy nem tetszik neki, amit a tükörben lát, úgyhogy elhagyta a fehér lisztet és a cukrot, nem nassol, és elkezdett aktívan sportolni. Az eltökéltsége hamar meghozta az eredményeket, már pár héttel a diéta kezdete után látni lehetett, hogy mennyivel laposabb a hasa.
Az eltelt három hónap alatt nagyon látványos, hogy mennyivel karcsúbb lett. Bomba alakját egy bikinis fotóval mutatta meg a követőinek, akik nem győzték lájkolni a szexi képet. Már most dögösen mutat, azonban még nem teljesen elégedett a külsejével.
"Még van vissza, a hátamon látom a hájat, kar, illetve csípő. De szépen lassan, nem kicsinálva fogyózok most. És teljesen más így az alakulás is" - kommentálta a fotót.
Korántsem volt egyszerű dolga, hiszen sok olyan szituáció adódott az elmúlt időszakban, amikor könnyűszerrel bűnözhetett volna. Februárban mondták ki a boldogító igent párjával, Meggyesi Dáviddal, akivel a nászútjukat Olaszországban, a kulináris élvezeteiről híres országban töltötték.
A csinos anyuka itt sem csábult el. Ugyanúgy tartotta az étrendjét, hiszen már akkor is érezte magán, hogy van értelme annak, amit csinál. Bár kóstolt finom ételeket, például bablevest, de arra ügyelt, hogy a tésztaételeket kerülje. Úgy vélte, többet ért az elért eredménye, mint egy hatalmas pizza.
Időről időre helyzetjelentést ad arról, hogy halad az átváltozással, az első mérföldkőhöz már el is érkezett.
"Nagyon őszintén megírom a fogyózásom történetét. Jelenleg itt tartok, büszke vagyok magamra mert megvan a mínusz 10 kg! (...) Nem követek semmi előre megírt diétát, magam uralom a dolgot. Nehéz is lenne nekem előre megírt táblázatot követni. Próbáltam, nem sikerült. Ami sikerül, hogy annyit eszek, hogy ne legyek éhes. És PONT! Nem programként vagy pótcselekvésként tekintek a kajára és a legfontosabb, hogy nem feszülök rá!"
Sokakat inspirál a posztjaival, rengetegen írnak neki, hogy a mintáját követve kezdtek fogyókúrázásba. Nagyon örül, ha motiválhatja a nőtársait, azonban azt leszögezte, hogy senki ne vegye készpénznek a módszerét, hiszen laikusként osztja meg a tapasztalatait.
Horváth Gréta otthona
Horváth Gréta sminkoktatóként pontosan tudja, hogyan varázsoljon a vendégeinek tökéletes külsőt. Azonban nem csak a szakmájában kamatoztathatja kreativitását: a lakásdekorálás is specialitása.
Horváth Gréta gyönyörűvé varázsolta otthonát - Eláll a szavad, milyen szép helyen él
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció