Homonnay Zsolt végre megmutatta kisfiát - A féléves Botond tündéri hajas baba

Homonnay Zsolt először mutatta meg tavaly ősszel született kisfiát.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2019 júniusában derült ki, hogy Homonnay Zsolt újra apa lesz, párja, a táncművész Földesi Anita ekkor már a hatodik hónapban volt. A színész augusztusban titokban feleségül is vette szerelmét, kisfiuk pedig szeptemberben született meg: Botond négy kilóval és sok hajjal jött világra. 

A 49 éves sztár most először a Story magazinnak mutatta meg harmadik gyermekét. 

Homonnay Zsolt féléves kisfia

A kis Botond édesapja szerint az apai nagyapjától örökölte hollófekete haját. A csöppség jó evő, jól alszik, és sokat mosolyog. Fürdeni is szeret, így a szülei a Botika, Döme, Picike becenevek mellett Vízicsibének is hívják. 

- Derűsebb másodgenerációs apának lenni, elsősorban pszichésen az, bátrabb az ember, nyugodtabb, türelmesebb is, nincs olyan pánik, mint az elsőnél volt, amikor nem tudtuk, miért sír, aggódtunk, jól fogjuk-e meg. Sőt a minap, amikor Botond sírt, mondtam is neki viccesen, hogy a negyedik gyereknél ez már kevés, nem jön át - mesélte a hetilapnak. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Homonnay Zsolt és Anita öt évvel ezelőtt szerettek egymásba. A színésznek az első, Polyák Lilla színésznővel kötött házasságából két fia született, párjának is van már egy fia, Márk. 

- A 16 és fél éves Zsombor teniszezik, hetente ötször edz, hétvégén versenyez, már a 18-as korcsoportban is benne van a legjobb harmincban. Bulcsút pedig, aki 13 éves, minden érdekli, zenét szerez, zongorázni tanul, fest, számítógépes programokat készít, mostanában pedig az új hobbija a pszichológia - árulta el két nagyobbik fiáról.

Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

Tóth Gabi ennivaló fotót posztolt kislányáról, Hannaróza Máriáról. A csöppség, aki április 3-án lesz négy hónapos, oltást kapott, azért tegnap nem volt túl jó kedve, durcás pofiját édesanyja megörökítette, és a közösségi oldalán is posztolta. Képes összeállításunkban megnézheted azt is, milyen Hannaróza huncut mosolya. 

Tóth Gabi durcás kislánya irtó cuki - Hannaróza friss fotóját szétlájkolják

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük