Hevesi Kriszta 19 évesen szeretett bele az énekesbe: a félrelépésüket is megbocsátották egymásnak
Hevesi Kriszta szerint nehéz az érdeklődést egy hosszú távú kapcsolatban fenntartani, de az őszinte beszélgetések sokat segítenek, ahogy náluk is.
Dr. Hevesi Krisztina az ország egyik ismert és közkedvelt szexuálpszichológusa, aki adjunktusként dolgozik az ELTE Pszichológiai Intézetében, és az újságírószakmát is ezen intézmény falai között sajátította el.
A legtöbbet ugyanakkor édesapjától, a műegyetem professzorától tanulta, őt tartja a legnagyobb mesterének - mesélte a DTK: Elviszlek magammal új epizódjában, amely november 12-én 22 órakor kerül adásba a Spektrum Home-on.
Hevesi Kriszta férje
Egyke gyerekként nagyon óvták szülei mindentől, szinte burokban nőtt fel: magánóvodába adták, ezért saját magát szociálisan gátolt gyerekként írta le a műsorban. Ez a mai Hevesi Krisztát elnézve meglepőnek tűnhet, de itt jön a képbe az öröklés és a környezet kettőssége, ami meghatározza egy ember személyiségét, temperamentumát.
D. Tóth Kriszta a beszélgetésben szóba hozta vendége meg nem született és elvesztett testvéreit, mire ő mosolyogva férjét, Hevesi Tamást idézte, aki azon szokott nevetni:
Nagy megváltás a világnak, hogy csak egy van belőled.
19 éves volt, amikor találkozott Hevesi Tamás énekessel, aki a mai napig meg tudja lepni őt.
- Imádom a humorát, illetve hogy annyira jól tud rátekinteni dolgokra egy teljesen más perspektívából. (…) Természetességgel tud rácsodálkozni valamire egy teljesen más és újszerű, originális szempontból.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kedves, figyelmes, de azt is nagyon szereti a férjében, hogy egy-egy aktuális problémáját „egy jól eltalált mondattal teljesen át tudja keretezni”. Hevesi Kriszta szexuálpszichológusként nagyon jól tudja, mennyire nehéz fenntartani az érdeklődést egy hosszú távú kapcsolatban, de az őszinte beszélgetések nagyon sokat segítenek, náluk is.
- Hazamegyek, és várom, hogy beszélgessünk, nekem ő a villámhárítóm, mert én egy nagyon pufogós valaki vagyok.
Az ő kapcsolatukban is vannak konfliktusok, azt sem titkolták, hogy a házasságukban volt egy törés.
- Tíz évvel ezelőtt Tominak is volt egy botlása, és nekem is. Ezen túlléptünk, megbeszéltük. Azt hiszem, azért működik ilyen jól a házasságunk, mert adunk egymásnak lélegzési lehetőséget - mesélte Hevesi Kriszta 2016-ban a Hot! magazinnak.
Hevesi Tamás azt mesélte, ebben az időszakban megérintette egy lány, a felesége is megismerkedett valakivel, egy időre el is költöztek egymástól, de el sosem szakadtak a másiktól, a házassági évfordulójukat is megünnepelték.
- Emlékszem, a Dózsa György út közepén, a zebrán csókolóztunk, miközben mindkettőnket más várt haza. Azután rövidesen újra együtt voltunk.
Hevesi Tamás a gyerekvállalásról
Hevesi Tamás és Kriszta mindketten sikeresek, és boldog házasságban élnek. Az énekes elárulta, miért nincs gyermekük.
Hevesi Tamás felfedte, miért nem született gyerekük Hevesi Krisztával
Hevesi Tamás és Kriszta mindketten sikeresek, és boldog házasságban élnek. Az énekes most elárulta, miért nincs gyermekük.
ElolvasomCover-fotó: Spektrum Home/Elviszlek magammal