Haumann Máté gyönyörű párjával gálázott: a Televíziós Újságírók Díja átadóján jelentek meg együtt
Haumann Mátét a legjobb mellékszereplő kategóriában jelölték a Mellékhatás című sorozatban játszott szerepéért.
Nyolcadik alkalommal osztották ki szerda este a Televíziós Újságírók Díját. 12 kategóriában három-három tévés személyiség vagy produkció közül kerültek ki a 2020-as év legjobbjai.
Az RTL Klub 11 kategóriában volt érdekelt, ebből hatot díjra váltott, a TV2 nyolc kategóriában volt jelölt, és öt elismerést vitt haza. A Spektrum Home egy díjat zsebelt be. (A jelöltek és a díjazottak teljes listáját korábbi cikkünkben olvashatod.)
Haumann Máté és párja a Televíziós Újságírók Díja gálán
Az RTL Klub Mellékhatás című sorozata négy kategóriában összesen hat jelölést kapott, ebből a heti sorozat, a színésznő (Sztarenki Dóra) és a mellékszereplő (Barta Ágnes) kategóriát meg is nyerte. Az utóbbiban ugyancsak a sorozatból jelölt volt Haumann Máté is, aki azt mondta a Feminának, örül neki, hogy kolléganője vihette haza a díjat, mert remek volt a sorozatban és nagyon megérdemelte. A 40 éves színész gyönyörű párjával érkezett a díjátadóra, akivel a fotósfalhoz is odaállt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- 2017-ben mutatták be a Magyar Színházban a Fösvény című darabot, amiben édesapámmal és a nővéremmel játszhattam. Edit is eljött megnézni, egymásba szerettünk, és most már több mint három éve vagyunk együtt. A Corvinuson közgazdászként diplomázott, de régóta érdekli az írás és a rendezés, most vették fel egy filmes egyetemre, hamarosan megkezdeni a tanulmányait – mesélte barátnőjéről.
Képes összeállításunkban Haumann Mátén és párján kívül láthatod a Mellékhatás két színésznőjét, Sztarenki Dórát és Barta Ágnest is, akik szintén párjukkal jelentek meg a gálán.
- sztár
- haumann máté
- párja
- színész
- televíziós újságírók díja
- gála
- díjátadó
- rtl klub
- mellékhatás
- sorozat
- sztarenki dóra
- barta ágnes
- Hazai sztár