A miniszter félrelép sztárjai 28 év után újra együtt: Dobó Kata 51 évesen ilyen más
Dobó Kata, Kern András és Koltai Róbert friss közös fotókon.

1997-ben hatalmasat durrant A miniszter félrelép című film, ami egy zseniális magyar vígjáték Dobó Kata, Kern András és Koltai Róbert főszereplésével. 28 év után most ismét összeálltak az ikonikus film szereplői, közös képeik nagy sikert arattak a rajongók körében.
Dobó Kata és A miniszter félrelép sztárjai 2025-ben
Instagram-oldalára tette ki azokat a fotókat Dobó Kata, melyeken Kern Andrással és Koltai Róberttel együtt mosolyognak a kamerába. A sikerfilm óta már majdnem három évtized is eltelt, az akkor 23 éves színésznő ma már 51 éves.
Ide kattintva tudod megnézni a színésznő oldalára kitett friss képeket.
Dobó Kata akkor igazi szexszimbólummá vált, amit olykor teherként élt meg, de persze élvezte is a rá irányuló figyelmet. A színésznő azóta nagyon megváltozott, 50 fölött maga a megtestesült nyugalom és elegancia, emellett pedig boldog édesanya.
A friss poszthoz csupán annyit írt, „Nosztalgia”, de a hashtagek között mindent elárul a #sohanemmuloszeretet. A közönség rajongása is kitartott a mai napig, hiszen rengeteg komment érkezett a bejegyzésre, melyben kifejezték, hogy mennyire szeretik a mai napig ezt a filmet.
„Tinikorom nagy filmje, és számomra még ma is az.”
„Ahogy Te fel tudsz menni a parlament lépcsőjén, úgy senki!”
„Egyik legjobb magyar vígjáték, ha nem a legjobb!”
Ő volt Dobó Kata első férje: a sármos színésszel A miniszter félrelép forgatása idején házasodott össze
Sokan nem tudják, de egy jóképű színész volt Dobó Kata első férje. Mutatjuk, hogy ki.
ElolvasomCover-fotó: InterCom
- sztár
- dobó kata
- kern andrás
- koltai róbert
- 2025
- a miniszter félrelép
- vígjáték
- közös kép
- színésznő
- színész
- 50 fölött
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!