Hajdú Péter gyémántgyűrűvel jegyezte el gyönyörű barátnőjét - Egy év után kérte meg Eszter kezét

Hajdú Péter kicsit több mint egy év együttlét után feleségül kérte párját, Esztert.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Január elején derült ki, hogy Hajdú Péternek új barátnője van. A tévés nem kívánt tovább bujkálni a gyönyörű Eszterrel, aki szakmabeli, az RTL Klub Reggeli című műsorának egyik szerkesztője, de nem is kívánnak túlságosan rivaldafénybe kerülni, újságok címlapján szerepelni. 

A kicsit több mint egy éve tartó szerelem olyan mély, hogy a 45 éves sztár már el is jegyezte párját. 

Hajdú Péter eljegyezte barátnőjét

Azt, hogy a kapcsolat komoly, az is bizonyította, hogy áprilisban Hajdú Péter elárulta, három és fél év egyedüllét után összeköltözött Eszterrel, és ő az első nő, akit válása óta a gyerekeinek is bemutatott. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szeptember, Balaton, Eszti😇😍 @eszterlng @balatonofficial

Hajdú Péter (@hajdu.peter.official) által megosztott bejegyzés,

- A válásom óta volt néhány kapcsolatom, de ilyen hosszú ideig egyik sem tartott, és senkivel sem jutottam el odáig, hogy egy fedél alatt éljek vele. Bevallom, eleinte fura volt, elvégre három és fél évig egyedül éltem, Eszterrel viszont minden tökéletesen működik, és nagyon örülök, hogy így alakult - mondta akkor a Story magazinnak.  

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Augusztus végén a Hot! magazinnak azt nyilatkozta, hogy válása ellenére nem vesztette el a házasság intézményébe vetett hitét, és nem zárkózik el attól, hogy újra megnősüljön, de egyelőre még nem terveznek esküvőt. Ha azt nem is, eljegyzést igen: húsz évvel fiatalabb párja kezét annak 25. születésnapján kérte meg úgy, hogy a tortába rejtette a cukrásszal a gyűrűt rejtő dobozt. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nissi Beach🌴☀️😍 @eszterlng #cyprus #nissibeach

Hajdú Péter (@hajdu.peter.official) által megosztott bejegyzés,

- Nem vagyok híve annak, hogy milliókat kell költeni jegyajándékra, de gyönyörű ékszert választottam, pici gyémánt ékesíti. Nem volt könnyű feladat, mert Eszter nem hord gyűrűt, nem tudtam a méretét. Próbáltam viszonyítani, de persze elsőre nem találtam el, szerencsére azóta megoldottuk a problémát - mesélte a vőlegény a Blikknek.  

Mészáros Árpád Zsolt eljegyezte gyönyörű barátnőjét

Mészáros Árpád Zsolt fülig szerelmes menyasszonyába, a 16 évvel fiatalabb Krisztibe. Bár eredeti terveit, miszerint július 18-án oltár elé vezeti, keresztülhúzta a COVID-19, mégsem csügged. Még a romantikus lánykérést is bepótolta.

Ő Mészáros Árpád Zsolt 16 évvel fiatalabb menyasszonya - Előadás közben kérte meg a kezét

Mészáros Árpád Zsolt a Budavári Szabadtéri Színház Négyen című darabja közben ereszkedett térdre.

Elolvasom
Ezt is szeretjük