Hajas László 22 éves fia jóképű pasi lett: Dávid az apja kiköpött fiatalkori mása
Hajas László fiatalon bajuszos szívtipró volt, most a fiáról mondhatjuk el ugyanezt.
Hajas László számára nem volt kérdés, mivel szeretne foglalkozni felnőttként, már a középiskolában is fodrászatot tanult. 1977-ben hetven induló közül a másodiknak választották a Vébusz-kupán, ezek után sorra nyerte a rangos versenyeket, ma pedig ő a szakma egyik legismertebb képviselője hazánkban.
Bár az egyetlen fia hamar leszögezte, nem akarja átvenni tőle a stafétabotot, más dolgokban hasonlít az édesapjára: örökölte a sármos vonásokat.
Hajas László fia kiköpött az apja
A mesterfodrász a húszas évei elején hosszú hajjal, macsós bajusszal hódított. Mióta a 22 éves Dávid is hasonló fizimiskára váltott, egy az egyben úgy néz ki, mint édesapja annak idején. Ezt a 66 esztendős sztár egy fotóval demonstrálta az Instagramon. Követőit elsőre meg is tévesztette, nem tudták, hogy lehet két ifjú Hajas László egy képen.
- Megnövesztette a bajuszát és a haját is. Az egyik nap kijött a fürdőszobából, hátrafésülte a haját. Mondtam neki, hogy várjon, mert van egy pontosan ilyen képem fiatalkoromból. Odaállt a képhez, teljesen úgy nézett ki, mint én annak idején - mesélte a Mokka vendégeként.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A jóképű egyetemista már gyerekként kijelentette, hogy nem kíván az apja nyomdokaiba lépni, a véleménye a fodrászmesterségről már nagyon korán kialakult.
- Nem akar beállni a szék mögé. Amikor nagyon kicsi volt, azt mondta egyszer: "Én nem akarok fodrász lenni, mert apu sosincs itthon." Akkor még nem tudta, ha más munkát is komolyan szeretne csinálni, akkor sem nyolc órából áll a munkaidő.
Lehet, a hajvágó ollót nem forgatja jól, de a számokat annál inkább. A Corvinus Egyetem hallgatójaként inkább a pénzügyi világ vonzza.
- Kiskorában úgy hívtuk, hogy Dagobert bácsi. Már akkor zsonglőrködött a pénzzel. Egyszer azt mondta: "Nem fogok beállni a szék mögé, de fentről irányítok.” Közgazdaságot tanul, hál’ istennek nagyon jó tanuló, lesz kire hagyni a birodalmat.
Hajas László gyönyörű felesége
Hajas László és Judit 2005. július 30-án tartották az esküvőjüket, mindkettejüknek ez volt a második házassága. A ceremónián a gyönyörű, szőke asszony lánya, Bianka, a mesterfodrász lánya, Orsi, valamint a pár időközben megszületett közös gyermeke, Dávid is részt vett. Képeken mutatjuk, mennyire összeillenek.