A 60-as évek sztármanökenje volt - Fekete Klári 80 évesen is elbűvölően néz ki

Fekete Klári a ’60-as, ’70-es évek kifutóinak egyik sztármanökenje volt, pedig nem is készült annak, azért érkezett vidékről a fővárosba, hogy jogot tanuljon. Számtalanszor szerepelt heti- és havilapok címlapján, itthon és külföldön egyaránt részt vett divatbemutatókon. Szerette bejárni a világot, de mindig hazavágyott, soha nem gondolt disszidálásra, a National Geographic egyik fotósának is nemet mondott, amikor az felajánlotta, menjen vele New Yorkba, egy év alatt Amerikában címlaplány lesz belőle. 25 évig dolgozott manökenként, majd ugyanennyi időt töltött az idegenforgalomban is, írt két könyvet, és felkutatta egy magyar festőművész hagyatékát, kiállításokat és filmet is rendezett a művész életművéből. A napokban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját - azt mondta, úgy érzi, kerek az élete, a művészet átszövi a mindennapjait, nagyszerű családja van, régi kolléganőivel pedig a mai napig tartja a kapcsolatot.

- A kerek nyolcvanadik születésnapomon készülő "leltár" okán elmondhatom: legmerészebb álmaimban sem gondoltam fiatalon, hogy ilyen érdekes, gazdag lesz az életutam. Mint sok más vidéki lány, én is Pestre jöttem az '50-es években - nem szerencsét próbálni, hanem munkát keresni, és esti tagozaton elvégezni a jogot. Utóbbira nem került sor, mert, amikor pár napig egy barátnőm vendége voltam, meglátott a divatvilágban dolgozó szomszéd hölgy, és meggyőzött, legyek manöken a cégüknél. Azon kívül, hogy mindig nagyon szerettem a szépet, semmi kapcsolatom nem volt a divattal. Debreceni görög katolikus papcsalád lánya vagyok, anyukám özvegyen igen szűkös körülmények között nevelt négy fiútestvéremmel, nem tellett "divatozásra". Új cipő talán 14 éves koromban került először a lábamra, a ruháim többnyire amerikai csomagból kerültek ki, amit a nagynéném egy hajdani rajongója küldött. 

Fekete Klári hamar befutott manöken és modell lett, őt magát is meglepte, hogy egy-két év múlva már az Ez a divat címlapjain szerepelt. 

- A fotósok szerettek velem dolgozni. Ezek a munkák anyagilag is jól jöttek: 100 forintot kaptunk akkor egy címlapért, ami kiegészítette a 600 forintos fizetésemet, így ki tudtam fizetni az albérletet. Ebédre nem mindennap futotta, jól emlékszem.

Egyike volt annak a tíz manökennek, akik külföldre utazhattak, hogy bemutassák a magyar divattermékeket, de soha nem fordult meg a fejében, hogy a külföldi utakról ne térjen vissza hazájába. Amikor a National Geographic fotósa budapesti felvételek készítése után felajánlotta, menjen vele New Yorkba, egy év alatt címlaplány lesz belőle Amerikában, őt is visszautasította.

- 10-12 lány dolgozott az '50-es, '60-as, '70-es években, az úgynevezett hőskorban a kifutón. Minket hívtak a nagy cégekhez, és mi utaztunk külföldre, kivéve, akiknek disszidált a rokona. Nekem minden felmenőm itt élt, én sem tudnék soha, sehol máshol élni, bár mindenhol jól éreztem magam külföldön - két hétig! Aztán megfájdult a gyomrom, de ez hazatérés után két nappal mindig megszűnt. Gondolom, ezt honvágynak hívják. Ennek tudatában mondtam határozott nemet, amikor a '70-es években a National Geographic fotósa két napig győzködött, menjek Amerikába, garantálja, hogy egy hónap múlva a Vogue címlapján leszek.

- És milyen jól döntöttem! Azt hiszem, nagy élet- és emberismeretre, önbizalomra tettem szert a külföldi utak során, emellett megtanultam értékelni Magyarországot, a magyarok jó tulajdonságait: a szabadságszeretetet, az érzelgősséget, az örökös kitörni vágyást. Öröm volt, hogy mindig óriási tapsot kaptunk a külföldi bemutatókon. A legemlékezetesebb a Párizsi Pret-a-Portén való részvételem volt 1973-ban, jóllehet a Louvre meglátogatása jelentette a nagyobb örömöt. Moszkvában is mindig a Puskin Múzeumba rohantunk, ha letudtuk a napi három-négy bemutatót, ott láttam először Degas Táncosnőit.

25 éven át, 43 éves koráig dolgozott manökenként. Tudatosan készült a váltásra, amit akkor látott elérkezettnek, amikor elveszítette az az édesanyját. Újabb negyed évszázadot az idegenforgalomban töltött. 

- A kifutónak 1983-ban mondtam végleg búcsút, amikor anyukám meghalt. Sok közéleti ember képes ellátni a munkáját, ha meghal a szerettük, de én erre képtelen voltam. Lemondtam a tavaszi bemutatósorozatot. No, persze már készültem a váltásra, idegenvezetői iskolát végeztem, és három nyelvvizsgám volt, ebből kettőt akkor szereztem, amikor a kislányom születésekor kihagytam három évet a modellkedésből. Otthon voltam vele, és élveztem az anyaság minden pillanatát. Életem egyik legboldogabb időszaka volt ez.

- Az idegenforgalomban töltött másik negyedszázad sem volt kevésbé érdekes, mint a manökenség. Nincs hálásabb feladat, mint a gyönyörű Budapestet bemutatni a külföldieknek. Folytatódtak az utazások, magyar turistákat kísértem külföldön. Egy jól menő kft. utazási irodáját vezettem a belvárosban, innen mentem nyugdíjba, de csak elvileg, mert újabb izgalmas fordulat jött az életemben.

Két könyvet is írt, az egyikben többek között manökenként szerzett tapasztalatait mutatja be, a másik Holesch Dénest. Még egy utazási irodában dolgozott, amikor megismerte a világot járt, itthon akkor teljesen ismeretlen festőművész élettörténetét, és úgy érezte, minél több embert meg kell ismertetnie a művész életművével. 

- Sorszerűnek éreztem ezt a véletlen találkozást, melyet követően közel húsz évet töltöttem civilként, önkéntesen a művész hazai elfogadtatásával. A manökentapasztalatokról szóló Titkaim után megírtam, és filmre vittem a fél évszázados, rendkívül izgalmas Holesch-életutat, felkutattam a világban szétszóródott hagyatékot, kiállításokat rendeztem itthon a képeiből. Sokan azt mondják nekem: "Mekkora munka!", mire én őszintén válaszolom, hogy óriási öröm, sikerélmény volt. Mintha egy, a világban kallódó, rejtett magyar kincsre bukkantam volna, amit mindenkinek meg kell mutatnom.

- Visszatekintve azt gondolom, hogy folyamatos, kerek az élettörténetem. Hála Istennek mindig sikerült megőriznem a lelki egyensúlyomat, amit a legfontosabbnak tartok az életben. Érdekel a közélet, az emberek, a zene, a festészet és az irodalom szinte minden napomban benne van. Sikeres, nagyszerű lányom és három egyetemista lányunokám van. Ők nagyon fontosak az életemben, de tartom a régi, félévszázados barátságokat is az egykori manöken kollégákkal. Sajnos egyre több találkozásunk apropója a temetés, három lánytól vettünk végső búcsút az elmúlt fél évben. A fiókomban összegyűjtött sok-sok divatfotó és a közös utazások emléke azonban örökre összeköt bennünket.

• sztár
• fekete klári
• modell
• retro
• 80 fölött
• Hazai sztár