2004-ben lett a Barátok közt tinisztárja Tóniként: Dósa Mátyás jóképű férfi lett
Dósa Mátyás 16 évesen lett a sorozat szereplője, mostanra szép színházi sikereket tudhat maga mögött.
Dósa Mátyás mindössze 16 éves volt, amikor hatalmas lehetőséget kapott, bekerült az RTL Klub sikersorozatába, a Barátok köztbe. 2004 és 2007 között ő alakíthatta Berényi Miklós örökbe fogadott fiát, Egresi Tónit.
Első jelenete az volt a képernyőn, amikor kirabolta a piacon Magdi anyust. Hamar igazi tinisztár lett belőle, a lányok odáig voltak érte. Szerepe szerint egy autóbalesetben életét veszítette, így írták ki a sorozatból annak idején.
Dósa Mátyás jóképű férfi lett
Dósa Mátyás színészi karrierje nem a Barátok közttel kezdődött, hanem jóval korábban. Csupán tízéves volt, amikor beválogatták az Operettszínház gyerektáncosai közé, mert ügyesen néptáncolt. Bár nagyon szerette a kamera előtt való szereplést is, igazán mindig a színházban érezte otthon magát, ezért döntött úgy 2007-ben, hogy kiszáll a sorozatból.
Dósa Mátyás Szolnokra költözött, ahol neves színművészekkel és rendezőkkel dolgozhatott együtt. Mára már legalább ötven szerep van a háta mögött. Amikor 2020-ban a világjárvány miatt bezártak a színházak, egy kertészetben kezdett el dolgozni, azóta pedig már visszatérhetett a színpadra.
2021 decemberében tartották a Vesztegzár a Grand Hotelben premierjét, amelyben Félix szerepét kapta meg. Nem volt könnyű dolga, ugyanis húsz év színpadi lét után először női ruhába kellett bújnia, a magas sarkú cipő sem könnyítette meg a dolgát.
- Bevallom, nem volt egyszerű helyzet, amikor a nyolc centis sarokkal rendelkező cipővel kellett végigmennem a színpadon, csetlettem-botlottam, de legalább hitelesen alakítottam a szerepet, hiszen Félix sem gyakorlott ebben - mesélte a Blikknek a színész.
A 34 éves Dósa Mátyás jelenleg boldog párkapcsolatban él, szerelme a színésznő Pertics Villő, akivel együtt is dolgoznak Szolnokon.
Deutsch Anita és Kinizsi Ottó lánya, Emma
A Barátok közt két szereplője a sorozatnak köszönhetően 2001 óta, vagyis immár 21 éve szerelmes egymásba, az esküvőjüket 2004-ben tartották. A sztárpár első gyermeke, Emma 2005-ben jött a világra, majd érkezett a kis testvére, egy újabb kislány, Hanni 2010-ben. Kinizsi Emma 2022. január 20-án ünnepelte a 17. születésnapját, büszke édesanyja pedig egy édes családi fotóval köszöntötte az Instagram-oldalán.
Már 17 éves Deutsch Anita és Kinizsi Ottó idősebbik lánya: Emmával közös képet posztoltak
A Barátok közt álompárjának nagyobbik lánya már 17 éves, édes családi fotóval köszöntötték a születésnapost.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL KLub/Sajtóklub
- dósa mátyás
- barátok közt
- színész
- ilyen volt ilyen lett
- tinisztár
- sorozat
- sorozatsztár
- így néz ki most
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- szépségkirálynő
- sztár