Ő volt a Barátok közt Tónija - Dósa Mátyás ma egy kertészetben dolgozik
A Barátok közt egykori színésze a munka és a magánélet terén is nehéz időszakot él meg.
Dósa Mátyás 16 éves volt, amikor bekerült az RTL Klub sorozatába. Legelső jelenete az volt, amikor kirabolta Magdi anyust a piacon. 2003-tól 2007-ig alakította Berényi Miklós és Balogh Nóra örökbe fogadott fiát.
Szerepe szerint egy autóbalesetben veszítette életét, szívét egy műtétre váró fiú, Szloboda Kristóf kapta meg. 2018-ban Berényi Miklós halálközeli élménye során Tóni szellemként jelent meg.
Dósa Mátyás ma egy kertészetben dolgozik
A 33 éves színész a Story magazinnak azt mesélte, nem bánta meg, hogy kiszállt a Barátok köztből, és a színházra koncentrált. Leköltözött Szolnokra, ahol remek színművészekkel és rendezőkkel dolgozhatott együtt, legalább ötven szerep van már a háta mögött.

A járvány miatt ő is nehéz helyzetbe került, a teátrumok az elsők között voltak kénytelenek bezárni a kapuikat. Dósa Mátyás ráadásul nemcsak a színészi munkáját veszítette el, hanem nem sokkal ezelőtt a szerelmének is búcsút kellett intenie.
- A járvány miatt a bevételem nyolcvan százalékától elestem, ezért egy barátom testvérének a kertészetében kezdtem el dolgozni napi nyolc órában. Fát gondozok, ások, gyomlálok. Azért bízom benne, hogy augusztustól visszatérhetek a régi kerékvágásba - mondta a hetilapnak.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Néhány héttel ezelőtt szakítottak a párjával, kapcsolatuk ugyanis megsínylette, hogy a színész rengeteget dolgozott. Négy és fél év után azért mentek szét, pedig szeretett volna már családot, de rá kellett jönnie, ehhez vissza kell vennie a tempóból.
- Az elmúlt két és fél hónapban próbáltunk megoldást találni, hogy megmentsük a kapcsolatunkat, de nem sikerült. Szeretetben váltunk el, fáj, hogy elengedtük egymás kezét, de más boldogságával nem játszhatok.
A Barátok közt tini alapszereplői egykor és napjainkban
Talán senkinek nem kell bemutatni Berényi Katát és Danit, az unokatestvérüket, Berényi Ákost, Hoffer Esztert vagy Kertész Mónikát. Képes összeállításunkban megnézheted, az egykori tiniszereplők mennyit változtak húsz év alatt, és hogyan élnek most.