Ő Dolhai Attila ritkán látott felesége: Viktóriával 21 éve házasok
Dolhai Attilát felesége három lánnyal ajándékozta meg, Luca 2003-ban, Emma 2005-ben, Anna pedig 2009-ben jött a világra.
Dolhai Attilát ugyan szülei postásnak szánták, el is végezte a Postaforgalmi Szakközépiskolát, a zene iránti rajongása mindent felülírt. Állami Zeneiskolába járt, majd felsőfokú tanulmányait a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola ének-hittan szakán folytatta.
Mindeközben egy rockbandában zenélt, majd 1999-ben úgy döntött, szerencsét próbál a Kifutó című tehetségkutatóban. A Karthago együttes Apáink útján dalával a verseny különdíjasa lett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 2005-ben végezte el, azóta az ország egyik legnépszerűbb musicalszínészeként tartjuk számon. Olyan darabokban láthatta a közönség, mint az Elisabeth, a Mozart!, a Miss Saigon vagy a Rómeó és Júlia.
Dolhai Attila és ritkán látott felesége
A közönség hosszú évek óta jól ismeri munkásságát, és a televízió képernyőjén is gyakran láthatjuk különböző műsorok vendégeként, a Jászai Mari-díjas művész arra nagyon ügyel, hogy szeretteit távol tartsa a rivaldafénytől. Feleségével csak nagyon ritkán láthatjuk együtt. Viktória kerüli a nyilvánosságot, hiszen nem szeret szerepelni.
A házaspár kapcsolata egyetemista korukban kezdődött, 2000-ben kötöttek házasságot, a frigyből három gyönyörű lány született. Luca 2003-ban, Emma 2005-ben, Anna pedig 2009-ben látta meg a napvilágot.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sok művésztől hallhattuk korábban, hogy a színészeknek nem könnyű megtalálni a munka és a család közti egyensúlyt. A hétköznapitól teljesen eltérő időbeosztás szerint élik az életüket, gyakran hétvégén és ünnepnapokon is színpadra kell állniuk, hétköznaponként pedig nem ritka, hogy késő este érnek haza egy-egy előadás után.
Dolhai Attila is jól ismeri a művészéletet, ám ma már tudatosan odafigyel arra, hogy kellő időt szentelhessen a szeretteinek. Például nem hajszolja annyira a szakmai lehetőségeket.
- Ami jön, elfogadom, de görcsösen már nem akarok semmit. A két évvel ezelőtti Dolhai Attila még mindent akart, azt mondta: „Ide nekem az oroszlánt is!” Ha visszagondolok, valami mindig megsínylette ezt. Ez nem azt jelenti, hogy feladtam a karrieremet, csak megváltoztak az életemben az arányok - ecsetelte a Best magazinnak 2021 novemberében.
Pindroch Csaba felesége
Pindroch Csaba 2006-ban vezette oltár elé Verebes Lindát, akivel 21 éve boldogok egymás oldalán. A színészduó, aki a színpadon és a magánéletben is tökéletes párost alkot, három gyermekükkel osztozik a harmónián: Mira 2008-ban, Rihárd 2014-ben, Patrik 2015-ben jött a világra.
Pindroch Csaba és színésznő felesége: Lindával 21 éve töretlen a szerelmük
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- műsorvezető