Czippán Anett 6 év után szakított párjával: a TV2 műsorvezetője el is költözött kisebbik fia apjától
Czippán Anett hat év után szakított kisebbik fia apjával.
Czippán Anett és nagyobbik fia édesapja 2014 augusztusában jelentették be, hogy öt év házasság után elválnak. Ekkor már fél éve külön éltek, a válási papírokat is beadták.
A TV2 műsorvezetőjére két évvel a válása után rátalált a szerelem az egyik, szintén a kereskedelmi csatornánál dolgozó kollégája személyében. Kisfiuk 2017 novemberében jött a világra.
Czippán Anett szakított párjával
- Reménykedtem, hogy élhetek még boldog anyaként, háziasszonyként, nőként egy ép, egész családban. De másodszorra sem sikerült, amit - bevallom - óriási kudarcként élek meg. De szembe kellett néznem ezzel. Meg kellett ráznom magam, és tudatosítanom, hogy igen, ismét nehéz lesz, de akkor is meg kell találnom a lelki békémet, egyedül - mesélte a Story magazinnak a 37 éves tévés, aki hónapokkal ezelőtt elköltözött kisebbik gyermeke apjától.
A hetilapnak azt mondta, inkább az egyedüllétet választotta, mint hogy benne maradjon egy olyan párkapcsolatban, aminek nem látja a jövőjét. A szerelem elmúlt, az egységük felbomlott, így pedig szerinte nem lehet egy párkapcsolatot működtetni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Azt éreztem, nem ez az én utam, nem ez az én jövőm. Nem ebben a kapcsolatban fogok kiteljesedni.
Két ember két irányba futott, közös cél nélkül.
- árulta el a lapnak a Trendmánia műsorvezetője.
Bár édesanyaként nem egyszerű a helyzete két kisfiúval, akik két apától születtek, bízik benne, ahogy a válása, úgy ez a szakítás is békében és csendben zajlik, törekszik arra, hogy volt párjával is jó kapcsolatot ápoljon, ahogy a volt férjével is jóban vannak. Mindez a gyerekek miatt is fontos, akik szeptember elsején iskolába, illetve óvodába mentek.
Mádai Vivien nemesi kúriában nőtt fel a Balatonnál
A TV2 műsorvezetője egy nemesi udvarházban töltötte gyerekkora egy részét. A 18. század végén Balatonfüreden épült nemesi borházat műemléknek nyilvánították, Mádai Vivien szülei újították fel, hogy luxusszállodaként üzemeltessék. A Gombás Kúriát 750 millió forintért eladásra kínálják.
Mádai Vivien ebben a nemesi kúriában nőtt fel: most 750 millióért árulják a szülei
Nézegess képeket!
Elolvasom