Curtis várandós feleségét is megcsalta: a hűtlenség megmérgezte kapcsolatukat

Curtis felesége először beszélt arról, hogy a rapper hozzá is hűtlen volt, ráadásul akkor, amikor a gyermeküket várta.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tavaly augusztusban, amikor kiderült, hogy Curtis és felesége egy év házasság után külön utakon folytatják, és már hónapokkal korábban külön költöztek, azt nyilatkozták, nem egy harmadik fél miatt mentek szét. Most kiderült, a rapper hűtlenségének ugyanakkor szerepe volt abban, hogy a kapcsolat tönkrement. 

A 31 éves sztár nemrég egy videóinterjúban bevallotta, az összes eddigi párjához hűtlen volt. 

Curtis a várandós feleségét is megcsalta

Tavaly szeptemberben egy lesifotó készült Curtis lakása előtt, amint reggel egy győri kosárlabdázóval, Barnai Judittal távozik, de a sportoló csak november végén vallotta be, hogy lassan fél éve együtt vannak. A zenésszel decemberben nyilatkoztak először közösen a kapcsolatukról és nyári megismerkedésükről

Curtis és Kriszti a 2018-as Fonogram-díjátadón
Curtis és Kriszti a 2018-as Fonogram-díjátadón
Fotó: Femina/Szabó Lolita

Szeptemberben Kriszti a Tények Plusznak elárulta, voltak árulkodó jelek, amelyekből rájött, hogy Curtisnek már új kapcsolata van, de a kisfia apja ezt eleinte tagadta. Azt ugyanakkor továbbra is hangsúlyozta, hogy nem egy harmadik személy miatt ment tönkre a házasságuk.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Most megszólalt a Story magazinnak, amelyből kiderült, hogy valóban megcsalt feleség, de a félrelépés akkor történt, amikor kisfiukkal volt várandós, és nem elhagyott nő, ő döntött a válás mellett. Azt mondta, nem lepődött meg, amikor Curtis azt mondta, minden párjához hűtlen volt, tudta, hogy őt is megcsalta, de sokáig nem akart tudomást venni a történtekről. Próbálta azzal nyugtatni magát, hogy nem ő az egyetlen nő, akivel ilyesmi történik, és igyekezett túltenni magát rajta, de ez nem sikerült. 

- Már úton volt a kisfiunk, amikor tudomást szereztem a hűtlenségéről. Amikor először szembesítettem, letagadta, ám olyan konkrét információk jutottak a birtokomba, hogy aztán ő is belátta, nincs értelme ködösítenie. Pár hónapig még próbáltam elfogadni az elfogadhatatlant, de végül olyannyira megmérgezte a kapcsolatunkat a félrelépés, hogy úgy döntöttem, új életet kezdek - mondta a hetilapnak. 

- Nem vagyok elhagyott feleség! Persze nem mintha bármilyen jelentősége lenne, én döntöttem a válás mellett. Pár héttel ezelőtt a válókeresetet is beadtam, felkerestem egy ügyvédet, és már elindítottuk a folyamatot. 

Hozzátette, sosem hitte, hogy így végződik a házasságuk, ő bízott a párjában és kapcsolatukban. Sosem hitte, hogy valaha hűtlen lesz hozzá, mindig tisztelte, és azt hitte, az érzés kölcsönös, de rá kellett jönnie, hogy nem az. A 28 éves édesanyát nem érdekli, Curtis kivel van, számára a kisfiuk, Doni boldogsága a legfontosabb, egyelőre nem érdekli a párkeresés. 

Szegedi Fecsó párja bikinis bombázó

Pár hónappal szakítása után az üzletemberre rátalált az új szerelem egy 13 évvel fiatalabb modell személyében. A szerelmesek február közepén Mexikóba utaztak, de csak tíz napig maradtak, mert mindkettejüknek hiányzott a gyermekük. Bea igazi bikinis bombázó, és a szőke, kék szemű, karcsú nő sokak szerint elképesztően hasonlít Fecsó volt feleségére, Vasvári Vivienre.  

Szegedi Fecsó új párja bombázó bikiniben - A 13 évvel fiatalabb Bea modell

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük