Csuja Imre sok kínszenvedéssel fogyott le - Vékonyan viszont nem kellett a rendezőknek
Csuja Imre a pályája elején sokat küzdött a felesleges kilókkal.
Csuja Imre számtalan szereppel lopta be magát a közönség szívébe. Ki az Üvegtigris Csokijaként rajong érte, mások Pajkaszeg dörzsölt polgármestereként szerették meg igazán A mi kis falunkban, míg olyanok is akadnak, akiket a színházban nyűgözött le, vagy önálló estjein varázsolt el versmondásával.
Ugyan már ötévesen is Hajdúnánás ügyeletes színészpalántája volt, az ország 2001-ben ismerte meg a nevét Rudolf Péter és Kapitány Iván filmjében, az Üvegtigrisben. Ezután olyan ikonikus figurák bőrébe bújt, mint a Magyar Vándor Batu kánja vagy a Valami Amerika 2 Bala nevű gengsztere.
Csuja Imre fogyókúrája
Bár a színpadon több drámai szerepet alakít, filmes és sorozatbéli karaktereit inkább a humor jellemzi: az általa alakított figurák általában köpcös, jó kedélyű emberek.
Sokan nem is gondolnák róla, hogy karrierje kezdetén nem teljesen békült ki ezzel a szerepkörrel, mindent megtett annak érdekében, hogy leadja magáról a felesleges kilókat.
- Sokat kínlódtam a pályám elején a fogyókúrával, azzal, hogy hízékony voltam. Nagyon sokat kellett vele foglalkoznom, tettem is érte elég sokat, de valahogy sohasem a vékony Csuját keresték. Ahogy elengedtem ezt a problémát, elkezdték hívni a köpcös Csuját vagy a kövér Csuját. Onnantól kezdve tényleg meglódult a pályám, jó szerepeket kaptam, és játszottam ezzel az alkattal. Valahogy, ha kellett egy kövér, elfogadható színész, akkor engem hívtak - emlékezett vissza a TÜKÖR című műsorban.
Azt is elárulta az adás háziasszonyának, Péterfi Juditnak, hogy a Színművészetin is volt egy időszak, amikor megkérdőjelezte azt, hogy van-e helye a szakmában.
- Amikor kész voltam egy jelenettel - az egy folyamat, ahogy épül föl az ember meg a jelenet - egyszerűen jött egy olyan halálos ijedelem, arra nézve, hogy tudom-e ezt folytatni. Nem lehet, hogy itt kimerült a tehetségem? Hetekre megijedtem, aztán gyorsan elfoglaltam magam egy következő jelenettel, de ez így ment két-három évig.
A mi kis falunk Matyija
A sorozatban Molnár Áron egy kelekótya, a kocsmát gyakran látogató közmunkást alakít. A törött szemüveges Matyi esetlen, de végtelenül szerethető figura, sokak kedvence. A 33 éves színész a valóságban igazi sármőr.
A mi kis falunkban ő a kelekótya Matyi - A való életben irtó sármos pasi
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!