Csongrádi Kata elképesztő sztorija: a színésznő hihetetlen történetet osztott meg
Csongrádi Kata a mai napig nem árulta el, pontosan ki volt az, aki az életére tört.

Csongrádi Kata nevét sokan legnagyobb slágerével, a Millió rózsaszállal azonosítják, amelyet neki köszönhet az ország.
A 70 éves énekesnő gyönyörű nő, sikereit és tehetségét sokan megirigyelték az évek során. Ennek következtében egyszer majdnem egy gyilkossági kísérlet áldozatául is esett, a szinte hihetetlennek tűnő élményről a Meglepetés magazinnak mesélt.
Csongrádi Kata mérgezése
Csongrádi Katának hatalmas szerencséje volt, hogy az egyik ott dolgozó alkalmazott megsejtette, mire készül a gyilkos. Az énekesnő megmenekült, jogi bonyodalmakba azonban nem akart belekeveredni.
-Az egyik kolléganőm a Zsuzsanna és a vének előadás alatt kígyómérget csempészett a teámba. Az öltöztetőnőm gyanút fogott - talán az ital túlzott sűrűsége miatt -, és nem engedte, hogy igyak belőle, elküldte vegyelemzésre, így derült ki a turpisság. Noha szándékos gyilkosságért tehettem volna rendőrségi feljelentést, túltettem magam az ügyön.
A mai napig nem hajlandó elárulni kolléganője nevét, aki gyáva módon az életére tört.
- Néhanapján azonban eszembe jut, hogy az emberi gyarlóság és a szakmai féltékenység nem ismer határokat. Az illető nevét azért sem hozom nyilvánosságra, mert már nincs a színészi pályán, és tragikus fordulatot vett az élete.
Nézd meg a 70 éves Marcellinát fürdőruhában!
Marcellina virágzó fürdősapkában és pink fürdőruhában bűvölte el a kommentelőket.
"Wow" - Az idén 70 éves Marcellina fürdőruhában fantasztikusan néz ki
Marcellina virágzó fürdősapkában és pink fürdőruhában pihente ki az év fáradalmait.
ElolvasomCover-kép: Instagram/Csongrádi Kata
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- pataki ági