Csernus Imrét pszichiáterként ismertük meg - Ma pincérként mutatkozik be az éttermében

Csernus Imre Főnix című könyvében azt írja, a világjárvány intő jel is arra, hogy változtassunk a megszokott életünkön.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 2020 tavaszán berobbant világjárvány rengeteg ember életét átírta, sokan kényszerültek arra, hogy gyökeresen megváltoztassák az életüket. Csernus Imre ezt már nyolc évvel ezelőtt is megtette, amikor hátat fordított a fővárosi életnek, és negyedik feleségével az oldalán Noszvajra költözött, ahol megnyitotta Csendülő nevű étterem-kávézóját.

Amíg a karanténintézkedések meg nem tiltották, előadásokat tartott, és könyveket is írt. A járvány is arra késztette, hogy az elmúlt hónapokban megírja a Főnix című új kötetét. 

Csernus Imre: Főnix

A pszichiáter úgy véli, a mostani, járványtól sújtott, válságos időszak eddig soha nem látott lehetőséget kínál a megújulásra. Megtehetjük, hogy öreg főnixként ragaszkodunk jól megszokott életünkhöz és félelmeinkhez, vagy magunk mögött hagyhatjuk mindennapi félelmeinket, hogy készen álljunk az újjászületésre. Döntés kérdése.

csernus-imre
Fotó: Hajas Orsolya

Csernus Imre szerint a világjárványt egy intő jelnek is lehet tekinteni arra, hogy észrevegyük, ideje rendet tennünk önmagunkban és magunk körül, abbahagyni az önbecsapásokat. Úgy véli, ezt azért is jobb minél előbb megtenni, mert a Covid nem csak egy-két-három évig lesz az életünk része, ezért a koronavírus elleni igazi gyógyszer a belső megújulás. 

"Azt is meg szokták kérdezni tőlem, hogy mire használom a nagy belső békét. Tényleg csak ülök, és mosolygok egész nap? Nem, valójában vagy önismereti csoportot tartok, vagy a Csendülőben dolgozom, vagy beszélgetek az emberekkel, vagy olvasok, tehát élem az életemet. A belső béke azt a célt szolgálja, hogy jól érezem magam" - írja könyvében az 54 éves szakember. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Csernus Imre elárulta, hogy számára az egyensúly megőrzésében kulcsfontosságú a pincérkedés. Sokan ismerik a könyveit, meghallgatták előadásait, de ha elmennek a Csendülőbe, és megkérdezik, mit csinál ott, azt szokta válaszolni, hogy pincér. 

"Pincér? – csodálkoznak. Ja, igaz, hogy tulajdonos is vagyok, de pincér is vagyok, meg ott állok a bárpult mellett, felveszem a rendelést, és ha nincs ember, ki is viszem, meg mosogatok, meg törölgetek, meg készítem a kávét. Közben meg nevetek magamon, hogy orvosi egyetemet végeztem, és adjunktusként jöttem el a Lipótról, most meg készítem a kávét. 

csernus-imre-fonix (1)

Ezek az ellentmondások nagyon jót tesznek nekem, mert amikor kiviszem a tálcát, és leteszem a vendégek elé a presszót meg a laktózmentes, koffeinmentes cappuccinót rizstejjel, és mondom, hogy egészségükre, akkor az nekem egy sikerélmény."

Csernus Imre: Főnix
Jaffa Kiadó
4490 forint

"Meg kell fogalmaznunk, mit szeretnénk elégetni ahhoz, hogy újjászülessünk, különben a fészek csak terebélyesedni fog, nem pedig felgyulladni. Akkor pedig nem lesz új főnix, vagyis nem lesz megújulás. De nemcsak az a kérdés, hogy mit szeretnénk elégetni, hanem az is, hogy egyáltalán merjük-e elégetni. És ez az egyik legnagyobb konfliktus, mert a legtöbb ember nem meri elégetni a jelenlegi, vacak életét. Nem meri elégetni a megszokást."

Bakács Tibor takarítóként dolgozik

Bakács Tibor Settenkedő akkor lett országosan ismert, amikor a 2003-ban indult Megasztár egyik zsűritagja lett. A TV2 tehetségkutatójában három évadon keresztül értékelte a zenei tehetségeket. A karrierje 2011-ben tört derékba, amikor bolti lopáson kapták, egy rúd szalámit tulajdonított el. Ezt követően minden állását elveszítette. 

Bakács Tibor 61 évesen takarítóként dolgozik - A Megasztár egykori zsűritagja most így él

Bakács Tibor úgy véli, akkor ment tönkre az élete, amikor sikerei csúcsán volt.

Elolvasom
Ezt is szeretjük