Bódi Csabi ebbe a luxusotthonba költözött családjával: óriási medence és pálmafák is tartoznak hozzá
Bódi Csabi öt évig dolgozott azon, hogy megvalósíthassa felesége álmát.
Azúrkék vizű medence, egzotikus növényzet, játszótér - nem egy külföldi üdülőhely jellemzése ez, hanem Bódi Csabi és családja luxusotthonáé.
A mulatóssztár 2016-ban vásárolta meg a szomszédságában található telket, így bővítve ki a családi házát. A plusz területen, amelynek minden szegletét felesége, Gina álmodta meg, igazi karibi hangulat uralkodik.
Bódi Csabi és családja luxusotthona
Akinek valaha volt része építkezésben, az pontosan tudja, a tervek nem mindig mennek simán. Ez a Bódi család esetében sem volt másként, ám az eredmény minden kellemetlenségért kárpótolja őket, elég kilépniük a teraszra, hogy a földi paradicsomban érezhessék magukat.
- Most lett vége ennek a folyamatnak, ezért is vagyok nagyon boldog. Ez ötéves, kőkemény munka volt. Mindenféle rosszon mentünk keresztül, becsaptak, lehúztak anyagilag. De hál’ istennek a család velünk volt végig, így sikerült befejezni és létrehozni mindent - árulta el az énekes a Mokkában 2021 szeptemberében.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A mulatóssztár a kert elkészülte után az Instagramon mutatta meg a végeredményt, valamint a legújabb, De kár volna című dalához készült videóklipet is az udvarán forgatták. A gyönyörű környezet nem mindenkinek nyerte el a tetszését, voltak, akik kérkedéssel vádolták meg. A TV2 műsorában a rosszakaróinak is üzent.
- Nagyon fontos megjegyezni, ez az én részemről 22 éves munka. Aki ismer, tudja, hogy nem drogozom, nem iszom, nem kávézom, nem cigizem, csak a családomnak élek. Feláldozom magam a családomért. Lehet valaki a leggazdagabb ember, ha család nincs körülötte, akkor a legszegényebb marad.
Képes összeállításunkban mutatjuk, Bódi Csabi milyen pazar környezetben él a családjával.
OLVASD EL EZT IS!