A 65 éves Bíró Icának ennyi a nyugdíja: két állásban dolgozik mellette
Bíró Ica május 30-án lett 65 éves, vagyis nyugdíjas korba lépett. Ekkora összeget állapítottak meg a számára.
Bíró Ica május 30-án ünnepelte 65. életévét, ezzel belépett a nyugdíjas korba. A napokban meg is állapították az őt megillető összeget a nyugdíjellátásban, havi 89 ezer forint állt a papíron, amit kapott.
Az ország Metal Ladyje a ’80-as és ’90-es évek egyik legismertebb modellje volt hazánkban. Számtalan poszteren, óriásplakáton, kártyanaptáron szerepelt. Fitneszkazettái is elképesztően népszerűek voltak, valamint énekesnőként is tevékenykedett.
Bíró Ica nyugdíja
Ma civil állásokban dolgozik a nyugdíj mellett, de hiszi, hogy előbb-utóbb újra a saját hivatására koncentrálhat. Elindította Főnix programját, amely a testi-lelki-szellemi egészségről szól, és abban is bízik, hogy hamarosan koncertezni is rendszeresen hívják majd. A köztes időben sem tétlenkedik, több lábon áll, két civil munkában dolgozik.
- Az egyik egy butik, ahol eladó és amolyan tanácsadó vagyok. Szeretem, mert amikor a Metál Lady Butikomat működtettem, rengeteg nőnek segíthettem. Most ugyan nem a saját üzletemben állok a pult mögött, de ugyanúgy szeretettel csinálom - ecsetelte a Blikknek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kevesen tudják róla, de eredetileg varrónő a végzettsége, így nem meglepő, otthonosan mozog a divat és a ruhák világában. Úgy érzi, meglátja, kinek mi áll jól, és az emberek adnak a véleményére. Azt is elárulta, mi a másik munkája.
- A másik civil állásom gyönyörű helyen van, a Teleki-Wattay-kastélyban, ahol heti több alkalommal vállalok 24 órás recepciós szolgálatot. Gyönyörű a hely, ahová a kutyusaimat is vihetem. Korábban dolgoztam már őrző-védő szolgálatban is, nem ismeretlen a 24 órás beosztás, de ez azért sokkal kellemesebb.
Úgy érzi, kénytelen megtartania ezen munkahelyeket ahhoz, hogy fedezni tudja a kiadásait. Bár őszintén bevallotta, még kevesebb összegre számított a nyugdíjával kapcsolatban, pontosan tudja, a gondtalan, munkamentes éveknek még nincs itt az ideje.
- Mindenki dolgozik, és mindenki pénzért, általában még nyugdíj mellett is, ezen nincs szégyellnivaló. Persze, a saját kis projektjeimet sem hanyagolom el, gőzerővel építkezem, és egyre több helyre hívnak edzést és előadást tartani.
Aigner Szilárd özvegye így él ma
Aigner Szilárd, az ország imádott meteorológusa 2016. június 6-án, egy nappal a 70. születésnapja után hunyt el. Pártai Lucia a mai napig folytatja a meteorológiai munkát az immár harminc éve működő magáncégükben.
Pártai Lucia a 90-es években lett ismert: így él ma a népszerű meteorológus
Pártai Lucia meteorológus ma is aktív, a munkájának él.
ElolvasomCover-fotó: RTL Klub/Reggeli