Így él BB Évi 19 évvel a Big Brother-győzelme után: Renato mesélt róla

Renato ma is szívén viseli Párkányi Évi sorsát, szerinte a nő kezd jobban lenni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2002. szeptember elsején indította el a TV2 a Big Brother című valóságshow-t, amit egy 21 éves, kaposvári, pultosként dolgozó lány, Párkányi Évi nyert meg. 

Egykori villatársa, Renato Pavesi, akivel a műsorban össze is gabalyodtak, a Story magazinnak azt mondta, BB Évi az egyszerű, nyugodt, vidéki élet után nem volt felkészülve arra, amit a műsorral járó ismertség hozott a számára. 

BB Évi így él 2021-ben

Kapcsolatuk a villában csak a testiségre épült, de a valóságshow után is folytatódott a románc.

- Viharos volt a kapcsolatunk. Én mindig igyekeztem nem félreérthető lenni, és azt gondolom, leginkább szexuális jellegű volt a viszonyunk, de barátként mindig is ott voltam, és ott is leszek mellette. 

Évi (Párkányi Éva), Renato (Renato Pavesi), Zsanett (Horváth Zsanett) és Szabi (Gyovai Szabolcs) a Big Brother-ház nappalijában 2002 novemberében.
Évi (Párkányi Éva), Renato (Renato Pavesi), Zsanett (Horváth Zsanett) és Szabi (Gyovai Szabolcs) a Big Brother-ház nappalijában 2002 novemberében.
Fotó: MTI/Nándorfi Máté

Sokáig együtt laktak egy fővárosi albérletben pár baráttal, akik mind igyekeztek óvni BB Évit, de a show-biznisz bedarálta. Hiába volt vagány, exe szerint a naivságát sokan kihasználták. Imádott bulizni, a műsor után pedig sokan keresték a társaságát, és rengetegen átvágták, megalázták, amibe belebetegedett, és a pszichiátrián kötött ki. Renato Lipótmezőre még rendszeresen bejárt hozzá, de miután vidékre került, személyesen csak néhányszor találkoztak. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Párkányi Évi a Big Brotherrel 16 millió forintot nyert, de bőkezűsége és az őket kihasználók miatt a pénz hamar elfogyott. A műsor után nem sokkal pszichiátriai kezelésre szorult, 27 évesen gyámság alá helyezték. Jelenleg egy szociális otthonban él, gyermekeiről sem ő gondoskodik. János Noelt a nagynénje neveli, kisebbik gyermeke titkos örökbefogadással került szerető családba.  

2002. december 22-én Párkányi Éva nyerte a nézők szavazatai alapján a Big Brothert. A képen Liptai Claudia műsorvezető és a nyertes, BB Évi.
2002. december 22-én Párkányi Éva nyerte a nézők szavazatai alapján a Big Brothert. A képen Liptai Claudia műsorvezető és a nyertes, BB Évi.
Fotó: MTI/Nándorfi Máté

BB Évi legutóbb azt mesélte Renatónak, sokkal jobban van, és szerzett barátokat, jól érzi magát a szociális otthonban, de már eljönne onnan, önálló életet szeretne élni. Tatarozzák a házát, oda költözne majd vissza, és munkát akar vállalni.

- Nagyon drukkolok, hogy összeszedje magát, és egyszer még újra lássam azt az élettel, jósággal teli, gyönyörű, egészséges lányt, akit 19 éve megismertem!

Ott leszek, ha kijön, és bármiben segítek neki, hogy újrakezdje az életét.

Szerintem a vendéglátás passzol hozzá. Előtte is pultozott, és biztosra veszem, oda térne majd vissza - véli a zenész. 

A Való Világ első győztese, Szabolcs

A Való Világ legelső évada 2002. szeptember 11-én indult, a győztes végül a 27 éves békéscsabai srác, Mészáros Szabolcs lett. A rivaldafényre és a személye körüli felhajtásra hamar ráunt, és három évvel a Való Világ első évada után komoly édesapaként, később rendőrnyomozóként nyilatkozott az RTL Klubnak. 

Szabolcs 18 éve nyerte meg a Való Világ első évadát – Nyomozó lett a valóságshow után

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük