Baranyi Lászlót 11 évvel fiatalabb felesége először kikosarazta: ma már 50 éve élnek boldog házasságban
Baranyi László 28 éves volt, amikor első látásra beleszeretett az akkor 17 esztendős énekesnőbe, Végh Klárába.
Baranyi László már jó ideje házasember volt, amikor belopta magát az ország szívébe a Família Kft. nagypapájaként. Filmbeillő, ahogy megtalálta a jövendőbelijét: bár elsőre kosarat kapott, tíz év után sem hagyta annyiban, hogy meghódítsa a kiszemeltje szívét.
A színészt nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ezért, hogy kitanulhassa a szakmát, 28 évesen jelentkezett Rózsahegyi Kálmán színitanodájába. Itt olyan híres művészek voltak az osztálytársai, mint Hofi Géza, Fodor Zsóka vagy Mécs Károly, és a szerelmét is ennek az intézménynek köszönheti.
Baranyi László és felesége
Itt hozta össze a sors Végh Klára táncdalénekesnővel, aki mindössze 17 esztendős volt, amikor először elkezdte csapni neki a szelet. Akkor számított a köztük lévő 11 év korkülönbség, a fiatal lány azzal kosarazta ki az udvarlóját, hogy a férfi túl öreg hozzá.
Egy évtizeddel később a sors ismét úgy hozta, hogy egymásba botlottak. Baranyi László első házassága éppen abban az időben romlott meg, és már kezdte elveszíteni a hitét a szerelemben. Ekkor találta szemben magát másodjára is a gyönyörű énekesnővel.
Egy teljes éjszakát végigbeszélgettek. Másnap reggel Baranyi László kijelentette, elveszi feleségül a nőt. Ezután felgyorsultak az események a kapcsolatukban.
- Sikerült elválnom, és már a következő évben megtartottuk az esküvőt. Párizsban voltunk nászúton, két hónapot töltöttünk ott, jól meg is híztunk, olyan finom ételeket ettünk - emlékezett vissza a 94 éves színész a Mokkában.
Immár ötven éve élnek boldog házasságban. Szerintük a hosszú és idilli kapcsolatuk titka, hogy sosem voltak féltékenyek a másikra, és minden örömöt megosztottak egymással. 1967-ben frigyük gyümölcseként született meg egy szem lányuk. Zsuzsanna egy lányunokával ajándékozta meg őket, aki 18 esztendős, és tévés karrierről álmodik.
A Família Kft. férfi színészei akkor és most
Képes összeállításunkban csokorba szedtük a Família Kft. férfi színészeinek akkor és most fotóit. Mutatjuk, mennyit változott harminc év alatt Kárász Zénó, Spáh Károly vagy Spáh Dávid.
A Família Kft. jóképű színészeként imádtuk: Kárász Zénó 51 éves korára ennyit változott
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Klub/Reggeli