Bánsági Ildikó 25 év után rúgta fel a házasságát – Ezért rettegett a válás után

Bánsági Ildikó őszintén elmondta, hogyan élte meg a válás utáni időszakot.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bánsági Ildikó 25 évig volt Gáspár Sándor színész felesége, 1978-ban keltek egybe. Házasságukból két gyermekük született, Gergő és Kata. A két színész 2003-ban vált el. A 72 éves színésznő sokáig halogatta a válást, mivel számára a gyerekek voltak az elsők, és az ő érdekeiket vette figyelembe - az újrakezdés nehézségeiről a Hot! magazinnak vallott.

Amikor kimondták a válást, Bánsági Ildikó 55 éves volt már. Akkoriban még nagyon rettegett attól, hogy egyedül hogyan fog megállni a saját lábán.

- 25 éven át voltam feleség, ez nem kevés, és közben még egy rendszerváltás is történt. Előtte havi 28-akat játszottam, rengeteget filmeztem, tévéjátékoztam, ám utána érezhetően kevesebb lett a munka - magyarázta a lapnak.

Kevesen vannak, akik ennyi év házasság után a válás mellett döntenek, én mégis megtettem.

bánsági-ildikó
Fotó: MTI/Zih Zsolt

A színésznő viszont megvárta, hogy kisebbik gyereke, Kata betöltse a 14. életévét, elmondása szerint mindig nagyon őszinte volt Katával és Gergővel is, mindenről tudtak. Miután kimondták a válást, Bánsági Ildikó 27 hónapig albérletben élt a gyerekeivel, amint pedig eladták a régi családi házukat, megvett Pomázon egy lakást.

- Egy fizetésből nehéz élni, boldog voltam, ha hívtak játszani, vidékre is, mert tudtam, hogy lesz karácsonyi ajándék, lesz minden. Rajtam nem lehetett látni semmit, én mindig is önmagamban vívtam a csatáimat - mesélte.

A színésznőnek jelenleg nincs párkapcsolata, már 15 éve egyedül él. Természetesen még vágyik a szerelemre, azonban a lelki társát keresi, csak azért, hogy elmondhassa magáról, hogy van valakije, nincs szüksége férfira.

Gyönyörű lánya a nyomdokaiba lépett

Bánsági Ildikó lánya, Gáspár Kata színésznő lett. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest most a 31 éves Kata.

Gyönyörű Bánsági Ildikó 30 éves lánya - Kata is színésznő lett

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük