Kozmetikusként végzett: az egyik legnépszerűbb hazai színésznő lett belőle
Balsai Mónikát többszöri próbálkozás után sem vették fel a Színművészetire, így kozmetikus lett belőle.
Balsai Mónika az egyik legismertebb magyar színésznő. Az elmúlt esztendőkben olyan sikerprodukciókban tűnt fel, mint a Liza, a rókatündér, a Terápia, a Válótársak vagy a Mellékhatás. Ám nem sokon múlt, hogy a televízió képernyője, a színpad vagy a mozivászon helyett teljesen más közegben leljen hivatására.
Noha ő már kis korától kezdve a színészetről álmodott, és az Angyalföldi Gyermekszínház társulatának a tagja is volt, amikor elérkezett a továbbtanulás ideje, ötszöri próbálkozás után sem vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.
Balsai Móni kozmetikusként kezdte
Karrierjének rögös alakulásáról Friderikusz Sándor vendégeként vallott az RTL Klub Életünk története című műsorban.
- Anyukám mondta, az nem lehet, hogy én nem vagyok hajlandó semmilyen más továbbtanulási ikszet tenni a kitöltendő papírra, csak a Színművészetit, egy érettségivel nem fogok tudni mit csinálni, mindenképpen legyen egy szakmám. Így jött a kozmetika - emlékezett vissza.

Biztosan stabil karriert futott volna be ezen a területen, kifejezetten élvezte a munkát, sőt még a mások számára elrettentő bőrhibáktól sem viszolygott. A kollégái körében szintén népszerűnek számított, valamint a vendégek szimpátiáját is elnyerte, ám mégis úgy érezte, nem ezt az utat szánta neki a sors.

1998-ban ismét megpróbálkozott a színészettel a József Attila Színház Stúdiójában, amelynek három évig volt a növendéke. A pályán végül Korcsmáros György indította el, aki 2001-ben vette fel a Győri Nemzeti Színház társulatába.
Magyar színésznők gyerekként
Képes kvízünkben híres magyar színésznőket gyűjtöttünk össze. Felismered őket gyerekkori fotójuk alapján?

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció