
Ő az Anna-bál szépe: 18 éves, balatonfüredi gimnazistát választott a zsűri
A balatonfüredi, 18 éves Horváth Esztert választották a 196. Anna-bál szépének.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszárfőhadnaggyal, aki az 1848–49-es szabadságharc után az aradi vértanúk egyike lett.
2021. július 31-én már a 196. alkalommal rendezték meg az Anna-bált Balatonfüreden. Az est folyamán idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük a Schiffer Miklós stílusszakértő vezette szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akik vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.
A 2021-es Anna-bál szépe
A bál szépei elsőbálozók lettek: a 18 éves Horváth Esztert, a Lóczy gimnázium diákját választotta a zsűri a legszebbnek, az első udvarhölgy a 19 éves, diósdi Nánási Dorottya lett, aki idén érettségizett a budapesti Rákóczi-gimnáziumban, a második udvarhölgy pedig a 21 éves, szegedi Hadfi Zita, aki Budapesten, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanul.
Képes összeállításunkban megnézheted a 196. Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- szépségkirálynő
- sztár
Geszler Dorottya és ritkán látott lánya: a 25 éves Laura anyja szépségét örökölte

- szépségkirálynő
- sztár