Egy veszélyes mondat, ami a legtöbb szülő száját elhagyja: dicséretnek szánják, de árthat a gyereknek
Sok családban elhangzik olykor ez a veszélyes mondat.
Természetes, ha egy szülő büszke a gyerekére, és nagyon fontos is, hogy ezt a tudtára adja. Az egészséges mértékű dicséret, a szülői megerősítés pozitív hatással van a kicsi személyiségfejlődésére, és a megfelelő önbizalom kialakulásához is elengedhetetlen.
Nem mindegy azonban, hogy ez a dicséret hogyan hangzik el. Előfordulhat ugyanis, hogy a túláradó érzelmek és az elfogultság olyasmit mondatnak a szülővel, amit bár ő teljes szívéből igaznak érez, valójában túlzás.
Ha pedig a gyerek készpénznek veszi, amit a szülő mond neki - márpedig a gyerekek feltétel nélkül bíznak -, nagy csalódások érhetik az életben, amelyek negatívan befolyásolják a saját magáról kialakult képét. Az alábbi mondat a legtöbb szülő száját elhagyja, és bár a szeretetből fakad, ártalmas lehet.
Egy veszélyes mondat, amit ne mondj a gyereknek
„Te vagy a legszebb, legjobb gyerek a világon!”
Számos szakértő, köztük dr. Lisa Firestone klinikai szakpszichológus is megállapította már, hogy az eltúlzott dicséret inkább rossz hatással bír. Ha egy gyerek sokszor hallja, hogy ő a legjobb a világon, egészen addig el is hiszi, amíg ki nem kerül a világba, ahol találkozik másokkal. Ilyenkor általában négyféle reakció játszódik le benne.
Először különlegesnek érzi magát, ami ahhoz vezethet, hogy mindenki más fölé helyezi a saját személyét. Majd jön a csalódás, amikor rájön, hogy ő is átlagos, mint mások, és amit addig hitt, az hamisnak bizonyult. Később megfelelési kényszer munkál benne, mert mégis szeretne felnőni a szülő róla kialakított képéhez, és nem akar kudarcot vallani. Végül kialakul az önbizalomhiány, mert az ember bármennyi erőfeszítést is tesz, mindig lesz olyan, aki nála jobb, szebb, okosabb - hiszen ezen fogalmak mindegyike relatív. A sikertelenség érzése motivációhiányt és az érdeklődés elvesztését eredményezheti.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hogyan dicsérj jól?
Dr. Lisa Firestone szerint a szülőnek fel kell ismernie, mi az, amit a gyereke szívesen csinál, és értékelnie kell az igyekezetét. Ahelyett, hogy felcímkézné a kicsit a legjobb, vagy a profi jelzőkkel, inkább arra kell törekedni, hogy a realitás talaján maradjon. Arra biztatja a szülőket, hogy jegyezzék meg, mennyit fejlődött a gyerek, és dicsérjék a kitartását, erőfeszítéseit.
Ahhoz, hogy egy gyerek önbizalma egészségesen fejlődjön, önállónak kell éreznie magát, és valós sikerélményeket kell átélnie - magyarázta a szakértő. A szülő dolga pedig az, hogy lehetőséget teremtsen utódja számára, hogy az bontogathassa a szárnyait, és e folyamat során kell biztatni. Ha pedig a túláradó szeretettől mindenképp kikívánkozik a fenti mondat, inkább érdemes úgy fogalmazni: „Számomra te vagy a legszebb, legjobb gyerek.”
Mi az, amit viszont minden gyereknek hallania kell az anyjától? Olvass tovább!
Kisgyerekkortól kamaszkorig fontosak lehetnek a következő mondatok.
3 mondat, amit minden gyereknek hallania kell az anyjától: számít abban, milyen felnőtt lesz belőle
Kisgyerekkortól kamaszkorig fontosak lehetnek a következő mondatok.
ElolvasomFotók: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- gyereknevelés
- mérgező