"Már akkor féltem a szüléstől, amikor még nem is menstruáltam": a tokofóbia egy várandós nő szemével

Talán nincs olyan kismama, aki a babavárás során ne félne a szüléstől, a hosszú, órákon át tartó fájdalmas vajúdástól, a bizonytalanságtól, az esetleges felmerülő komplikációktól, attól, hogy valami baj történhet velük vagy a magzatukkal.

Ezek az érzések minden szülés előtt álló édesanya fejében megfordulnak, azonban vannak pillanatok, amikor a pánik és a félelem olyannyira elhatalmasodik a kismamán, ami már a mindennapjaira, valamint hangulatára is rányomja a bélyeget. Bár sok kismama túllép a kezdeti kétségbeesésen, valaki képtelen legyűrni, ezért kialakulhat egy nagyon komoly szorongásos betegség, a tokofóbia, ami súlyos esetben depressziót, pánikrohamot, alvás- és étkezési zavarokat is okozhat.

"Már akkor féltem a szüléstől, amikor még nem is menstruáltam"

A szüléstől való, kontrollálhatatlan rettegést a szakemberek tokofóbiának nevezik. Ez egy olyan szorongásos betegség, amely egyes kutatások szerint a nők akár 19-22%-át is érintheti. A tokofóbiában szenvedő nők szinte megbénulva a félelemtől nem vállalnak inkább gyermeket, ha pedig mégis, akkor a babát csak császármetszés során hajlandóak világra hozni.

Kata 34 éves, első gyermekét várja, négy hónapos kismama. Azt mondja, amióta az eszét tudja, rettegett a szüléstől, és el nem tudja képzelni, hogy természetes úton hozza világra kisfiát. 

- Annak ellenére, hogy előbb féltem a szüléstől, mint hogy egyáltalán menstruálni kezdtem volna, sosem gondoltam, hogy ez egy betegség vagy egyáltalán egy fóbia. Úgy voltam vele, hogy biztosan csak és kizárólag velem van baj, csak én érzem ezt az irreális rettegést, ezt a megmagyarázhatatlan félelmet valamitől, amin a nők nagy része, életük során legalább egyszer átesik - kezdi. 

Mások számára a szülés egy áldott állapot, egy rózsaszín ködbe veszett szerelmes várakozás, egy cukormázas gondolat volt, nekem viszont minden alkalommal görcsbe rándult a gyomrom, amikor arra gondoltam, hogy ezen a locsolócsőméretű lyukon egyszer ki kell jönnie egy dinnyeméretű gyereknek. És félreértés ne essék: ez nem arról szól, hogy ne akartam volna gyereket, sőt, soha nem is tudtam volna úgy elképzelni az életemet, hogy annak az anyaság ne legyen része. De hogy hogy jutok el egyszer odáig, arról fogalmam sem volt - mondja Kata, és elárulta, mindig is rettegett a "Tinimamik" és a "Nem tudtam, hogy terhes vagyok" sorozatoktól, óramű pontossággal szedte a fogamzásgátlót, és havonta legalább egyszer csinált egy terhességi tesztet, nehogy baj legyen. Amikor pedig megjött a menzesze, minden alkalommal hatalmas kő esett le a szívéről, hogy még egy hónapot megúszott nem várt terhesség nélkül.

Megismerkedtem a férjemmel, összeházasodtunk, és eljött a pont, amikor elhatároztuk, hogy ideje a családbővítésnek. Nagyon nehéz volt letenni a gyógyszert, mintha a fogamzásgátló lett volna az a gyeplő, amivel kordában tudtam tartani ezt a helyzetet, de mivel a rettegés ellenére szerettem volna anya lenni, úgy döntöttem, hogy itt az ideje legyőzni a félelmemet, és - úgymond - felnőni a feladathoz. Valamiért azt gondoltam, hogy ha elég makacs vagyok, és a gyerkőcöt jobban akarom, mint amennyire rémült vagyok az egész helyzet miatt, akkor ez az egész majd varázsütésre, magától elmúlik. Hogy én is boldogan nézegetem majd a gömbölyödő pocakomat, nagyokat nevetek azon, hogy már úgy rúgkapál bent a gyerek, mint egy focista, és a félelem nálam is átalakul azzá a kismamákra jellemző mámorra, amit mindig annyira irigyeltem. 

Aztán egy téli reggelen felvillant a pozitív jelzés a teszten. És boldog voltam. Örömmel simogattam az egyre nagyobb és nagyobb pocakomat. Örömkönnyekkel a szememben hallgattam a szívverését. Felvásároltam az összes cuki babaruhát, amit csak találtam. De a félelem sajnos mindig lesben állt a sarokban, pedig tényleg, minden energiámmal igyekeztem elnyomni. Azt mantráztam magamnak, hogy elég majd az utolsó trimeszterben aggódni. Hogy gyerek még nem maradt bent. Hogy az orvostudomány mai állásával ez már nem olyan rossz, mint dédanyáink és ükanyáink idejében. Hogy nincs mitől félnem, nem vagyok egy hisztis nő, jól bírom a fájdalmat, egy könnycseppet sem ejtettem, mikor felszakadt az állam, vagy amikor az unokatesóm rácsukta az ujjamra az ajtót, és leesett a körmöm. Még fel sem sikkantottam.

"Jöttek a pánikrohamok, nem kaptam levegőt, fuldokoltam"

De semmi sem segített. És amikor ébren el is tereltem a figyelmem a problémáról, akkor megjelent álmomban. Jöttek a pánikrohamok. Nem tudtam aludni, nem kaptam levegőt, öklendeztem, fuldokoltam, szúrt a szívem, sírtam, hogy szörnyű anya leszek, és le kell nyugodnom, különben a babának is ártok vele. 

Most négy hónapos terhes vagyok, és még mindig képtelen vagyok arra, hogy kimondjam azokat a szavakat, hogy gátmetszés, burokrepesztés, nyákdugó, méhlepény. És borzasztóan szégyellem magam emiatt. Úgy érzem, a startvonal előtt már el is buktam nemcsak anyaként, hanem nőként is. Beszélnem kellene az orvosommal, megoldást keresni a helyzetre, de csak emésztem magam, és próbálom elodázni a problémát. A császármetszést el tudnám fogadni alternatívaként, hiszen arra csak műtétként gondolok, de egyrészt ez nem kívánságműsor, az orvosomat sem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni egy ilyen kéréssel, másrészt megkímélném magam a rosszindulatú anyukák és a nemtetszésüket kinyilvánító családtagoktól is. 

Nem tudom még tehát, hogy alakul a szülésem, azt viszont tudom, hogy ha a picur megszületik, én leszek a legodaadóbb és legszeretetteljesebb édesanya a világon. De azt is tudom, hogy amíg nem jön ki onnan, így vagy úgy, addig viszont a legnyomorultabb és legszégyenteljesebb kismama leszek. Pedig imádom őt. Mind a 13 centijét és 120 grammját. Én vagyok az, akit ki nem állhatok - vallotta be.

Elsődleges és másodlagos tokofóbia

Az elsődleges tokofóbia azokra jellemző, akik első gyermekükkel várandósak, akiknél a félelem egy korábbi traumatikus eseményre vezethető vissza, például több szülés közvetítését végigkísérte az interneten vagy a televízióban, de akik korábban valamilyen mentális problémával küzdöttek, ők sokkal inkább retteghetnek a szüléstől. A másodlagos tokofóbia azoknál az édesanyáknál alakul ki, akiknél még feldolgozatlan a traumatikus szülésélmény. Bárhogy is van, a legfontosabb, hogy az édesanya ne élje meg kudarcként a helyzetet, és ne magát hibáztassa. Amennyiben igényli, pszichológus segítségét kérheti, aki segít csillapítani félelmeit.   

Lélegzetelállító fotók a szülés csodájáról: 2021 díjnyertes pillanatai az élet kezdetéről

A fotók azért is különlegesek, mert a pandémia idején készültek a tavalyi év során, amikor is a  kialakult rendkívüli helyzet az állapotos kismamák számára fokozottan nehéz volt.

Borító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary

• szülés
• tokofóbia
• félelem
• Gyerek