Lélegzetelállító fotók a szülés csodájáról: 2021 díjnyertes pillanatai az élet kezdetéről
A nemzetközi fotóversenyen a legjobbakat díjazták öt kategóriában: Vajúdás, Szülés, Szülés részletei, Szülés után, illetve Az első 48 óra.
Egy kisbabának életet adni a világ legcsodásabb és legszebb dolga, egy megismételhetetlen, egyszeri pillanat minden nehézségével, fájdalmával együtt.
Nem véletlen, hogy a szülést sok fotós választja témaként, hiszen a képekből elképesztően érződik az a fájdalom, öröm és határtalan boldogság, amit az édesanyák és párjaik a szülőszobában élnek át. Egy aprócska lény megszületése a világ legszebb csodája, aminek minden mozzanatát érdemes megörökíteni az utókor számára.
2021 díjnyertes fotói
A 2021 International Birth Photography Image Competition nemzetközi fotóversenyét a szüléssel, születéssel kapcsolatos alkotások részvételével rendezték meg. A fotók azért is különlegesek, mert a pandémia idején készültek a tavalyi év során, amikor is a kialakult rendkívüli helyzet az állapotos kismamák számára fokozottan nehéz volt.
Idén is a legjobb, legőszintébb pillanatokat díjazták a tavalyi év legjobb képeiből válogatva, öt kategóriában: Vajúdás, Szülés, Szülés részletei, Szülés után, illetve Az első 48 óra. A tavalyi év nyerteseit pedig ide kattintva láthatod.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Borító- és ajánlóképek: BoredPanda
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















