A gyerekszobai fegyverletétel: hogyan kell kezelni a testvérháborúkat?

A veszekedés gyerekek, testvérek között természetes dolog, sőt, szükséges is. Ők, amint a világ többi dolgáról is tanulnak, a konfliktusok kezelését is meg kell, hogy tanulják.

A szülő helyzete nem egyszerű. Ha a világ tényleg olyan gömbölyű volna, mint amilyennek szeretnénk, hogy legyen, akkor mindig maximális türelemmel, figyelemmel tudna lenni összekapó gyerekeire, és úgy tudná elsimítani a bajt, hogy minden fél elégedett legyen, de legalábbis ne érezze sértve magát.

A valóságban a szülő, aki azt sem tudja, hol áll a feje a napi tennivalók tengerében, néha képtelen birkatürelemmel nézni a civakodást. Ember lévén, olykor nem is tudja igazán átlátni, jól megítélni a helyzetet. Esetenként, bizony, akár igazságtalan is lehet.

Nem mindig kell belefolyni

A gyerekek vitáiba a felnőtteknek nem is mindig kell belefolyni, hiszen az élet további részében sem lesz mellettük mindig valaki, aki harmadik félként igazságot tesz. Ha a dolog elfajul, záporoznak a krokodilkönnyek és esetleg a pofonok is, akkor természetesen más a helyzet.

Amíg a vita a gyerekek számára egymás között is kezelhető kívülről szemlélve, érdemesebb lehet ebben a pozícióban maradni. Vitájuk által a gyerekek érvényesülni tanulnak, kommunikálnak, és tapasztalatot szereznek abban, milyen is konfliktusba kerülni.

A kívülről szemlélő szülő összegyűjtve a gondolatait, adandó alkalommal szóba hozhatja, hogy egy korábbi alkalommal mit látott, és, hogy ilyen esetekben mi az okos viselkedés, mi nem az. Máskor alkalom nyílhat emberi értékekről beszélgetni, mint az igazságosság, a nagylelkűség, vagy a negatív tulajdonságokról, tettekről, mint az önzés vagy a másik ember bántása. Akár plüssállatokkal is modellezhető egy-egy szituáció, magyarázhatók a fentebb soroltak, és a gyerekek is bizonyosan jobban megértik, mi miért is fontos, ha nem egy konfliktus kellős közepén kapják a tanító jellegű beszédet.

A szülői beavatkozás indokolatlan is lehet, esetleg idő vagy kellő türelem hiányában a felnőtt nem látja át a helyzetet, és éppen a sértettet állítja be hibásként, így mélyebb ellentétet is kelthet. Nem minden esetben történik így, de ezt a lehetőséget érdemes számba venni.

A konfliktus természetességének megértése

A sosem veszekedő gyerekekkel sok szülő büszkélkedik, de a gyerekeknek szükségük van arra, hogy megtanuljanak vitázni. Ez is a kommunikációjuk fejlődésének, szocializációjuknak egy része. Az érzelmek megfogalmazásának megtanulása végett is jó, ha a gyerekek vitáznak. Ha a gyerek megtanulja elmondani, mi nem tetszik neki, mit érez igazságtalannak, miért haragszik. Végül, meg kell tanulniuk azt is, hogy a konfliktus az élet, az emberi kapcsolatok természetes velejárója. Utólag feloldható, megérthető, és legközelebb lehet másként csinálni.

Nincs kényszerbékekötés!

Szarvashiba lehet a szülő részéről, ha a békekötést kikényszeríti. Az összeveszett gyerekekben hatalmas feszültséget kelt, ha akaratuk ellenére, látszólag ki kell békülni.

A kézrázás, puszi és egyebek nem segítenek abban, hogy a gyerekek között ismét minden rendben legyen, sőt. Erőnek erejével ne sajtoljuk ki a kényszerbékét. Az csak felszín, látszat. A testvéri szeretet fontosságát, az emberi értékeket és a konfliktusmegoldás mikéntjét kell megértetni, lassanként építkezve, nyugodtan, nem pedig látszatbékét erőltetni a belül forrongó gyerekekre.

Képek: Getty Images.

• testvér
• vita
• szülő
• gyereknevelés
• veszekedés
• konfliktus
• viszony
• Gyerek