Hogyan mondj nemet a gyereknek anélkül, hogy kimondanád? Jobban beválhat, ha nem hallja

A nem szót szerencsésebb lehet elkerülni. Érdemes tenni egy próbát.

Nemet mondani a gyereknek
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nagyon szép lenne, ha a gyereknevelésben soha nem lenne szükség rá, hogy a szülő nemet mondjon. Sajnos azonban a gyerekek nem úgy vannak összerakva, hogy ne találjanak ki butaságot, vagy ne kérjenek lehetetlent. A gyereknevelésben az egyik leggyakrabban használt szó ez.

Kevesen jönnek rá, hogy a gyerekfül nem szereti ezt a szót. Sem a kicsiké, sem a nagyobbaké. Elég visszaemlékezni a kezdetekre, amikor az elsők közt megtanult nem szó és a kisgyerek mindinkább kibontakozó akarata találkoztak. Rájött, hogy a nem szó akadályozni, ellenállni született, és tudja, hogy - elvileg - ereje van. Persze, hogy nem tetszik neki, ha neki mondják.

Nemet mondani a nem szó nélkül

Ha a szülőben tudatosult, hogy a nem szó tulajdonképpen kerülendő, hiszen a dac és a csak azért is indítógombja, kereshet más alternatívákat, melyek beválhatnak a nem szó helyett. Ilyenek a következők.

Nem helyett magyarázat

Lehetetlen kihívás lenne kiiktatni a beszédből a nem szót, természetesen, de lecsökkenteni a használatát, főleg bizonyos helyzetekben érdemes és lehetséges.

A gyerekek néha olyasmit szeretnének, amihez túl kicsik, vagy ami veszélyt, negatív következményt rejt magában. Ahelyett, hogy a szülő egyszerűen nemet mondana, meg is magyarázhatná a tiltás okát: ha felmásznál arra a korhadt fára, letörne az ág, vele együtt esnél le te is. Vagy: ha adnék neked csokit ebéd előtt, a finom ebéd nem esne olyan jól.

A nemleges válasz, bármilyen köntösben érkezik is, nem lesz sokkal szimpatikusabb a gyerek számára, de jó, ha a szülő mutat némi empátiát a gyerek csalódottsága miatt, és, ha éppen van rá kapacitása, megkísérel jobbat ajánlani.

Nem helyett más opciók

Azzal is kikerülhető a nem szó használata, ha a szülő más opciókat ajánl fel a gyereknek a saját elképzelése helyett. Például: a korhadt fa helyett menjünk el holnap arra a klassz játszótérre, amelyiken múltkor is mászókáztál. Vagy: a könyvem helyett rajzolj inkább ebbe a füzetbe, sokkal több benne a hely.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Rögtön azután, hogy a szülő valami módon nemet mondott, érdemes hajtűkanyarral témát váltani. A gyereknek zsebében a magyarázat, kezében az új opciók, tehát ideális esetben nem érzi magát leigázva, és nem kezd dacolni. Elkerülendő, hogy ez mégis bekövetkezzen, jó, ha a szülő kreatív, és gyorsan feldob egy új témát. A figyelemelterelés beválhat, és a gyerek elfeledheti, mennyire akarta, amit nem engedtek meg neki az imént.

A nem szó fontos!

Tévedés ne essék, a gyereknevelésből nem maradhat ki a nem szó. Fontosságát a gyerek is kell, hogy értse. A nem szó segíthet abban, hogy megvédje magát másoktól, ha a szülő nincs mellette. Azt is értenie kell, hogy nemet bármikor bármire mondhat, és erre kell is, hogy lásson példát otthon. A fentiek a dacos ellenállást segíthetnek elkerülni, de természetesen benne van a pakliban, hogy hiszti lesz a vége. Kitartás! Pár perc, és vége.

10 fotó, ami bizonyítja, hogy nem minden gyereknek erőssége a bújócska

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük