Nem tanulási zavara van, csak tehetséges: így ismerd fel, hogy a gyerekeddel nincs gond
A tehetséges gyerekek is gyakran viselkednek éretlenül, ezért fontos szerepük van az őket körülvevő felnőtteknek, hogy időben felismerjék a jeleket.
Mindenki másban jó, másban kiemelkedő - ez a tehetséges gyerekeknél tökéletesen beigazolódhat. Lehet egy gyerek kis matekzseni, de minden másból gyenge. Olyan is előfordul, hogy egy éles eszű gyerek az osztály legrosszabb magaviseletű diákja.
A rossz magaviselet azonban egy elnagyolt ítélet, és helytelen elkönyvelni egy diákot lustának olyan címszó alatt, hogy, ha matekból ilyen jó, lenne esze máshoz is. Olykor a gyerekek viselkedése és eredményei mögött a felnőttek nem ismerik fel a tehetséget, ami pedig mindent megmagyarázhatna.
A prefrontális kéreg okozza
A tehetséges gyerekek elvárttól eltérő viselkedésének az agy vezérigazgatójának is nevezett prefrontális kéreg eltérő fejlődése lehet az oka. Ez a terület felelős a kiegyensúlyozottságért, az összpontosításért és a problémamegoldó képességünkért.
Azt figyelték meg, hogy a tehetséges gyerekeknél ez a terület hétéves korig fejletlenebb az átlagnál, majd gyors növekedésnek indul, végül visszaesés lesz tapasztalható. Az atipikus növekedési mintázat eredménye a viselkedészavar, ami a prefrontális kéreg teljes kifejlődésével megszűnik.
Idősebbektől való elhatárolódás
A tehetséges gyerekek problémás viselkedésének másik oka az a tudat alatti céljuk, hogy az eszük miatt ne az idősebb kortársaikkal azonosítsák őket. Mindeközben a kiemelkedő képességű gyerekeknek nagyon nehéz lehet az azonos korúakkal kapcsolatot kiépíteni, mert az érdeklődési körük nem egyezik. Ez a patthelyzet, ez az elszigeteltségérzet frusztrációt okoz, ami szintén a magatartás rovására mehet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Unatkoznak
Ironikus módon egy unatkozó tehetséges gyerek nagy kihívás lehet mind a szülő, mind a tanárok számára. Nekik jól átgondolt, képességeikhez mért, okosan megkomponált elfoglaltságokra van szükségük. Ha nem tudják a figyelmüket kellőképpen lekötni, az álmodozás, fecsegés, hanyagság náluk is rendszeressé válik. A tudásuknak megfelelő feladatok és a rendszeres kihívások megszüntetik a motivációhiányukat.
Érzékenyek
A tehetséges gyerekek gyakori tulajdonsága, hogy nagyon érzékenyek. Kazimierz Dabrowski, lengyel pszichológus elmélete szerint érzékszerveik intenzívebben működhetnek, érzékenyebbek lehetnek az ingerekre, intenzívebben élhetik meg az érzelmeket, tapasztalásokat, ezért fokozott a vágyuk a különleges élményekre is. Szülőként, tanárként erre mindenképpen oda kell figyelni, illetve a mindennapokban ehhez alkalmazkodni.
Introvertáltak
Minél magasabb az IQ, annál nagyobb az esélye az introvertált, azaz befelé forduló viselkedésnek. Ha egy gyerek nem találja a helyét a társai közt vagy általában véve a világban, amögött tehetsége is megbújhat kiváltó okként.
Az introvertáltakra gyakran úgy tekintenek, hogy fejletlen szociális készségeik vannak. Valójában a visszahúzódó viselkedés annak köszönhető, hogy komplex gondolkodásuk van, sokat figyelnek befelé, míg az extrovertáltak a külső, társadalmi ingereket keresik.
A felnőtteken múlik, hogy egy tehetséges gyerek elkallódik, vagy még időben felismerik a viselkedése okát, és ennek megfelelően nevelik. Biztonságos háttérre van szükség a megfelelő fejlődéshez: nekik maguknak is jó nagy falat megbirkózni a bennük élő érzelmekkel, gondolatokkal, ellentmondásokkal.
OLVASD EL EZT IS!