Tíz-húszezer forinttal olcsóbb lesz az iskolakezdés: fekete öves anyukák 3 praktikus tanácsa
Három többgyerekes édesanyát kérdeztünk arról, hogyan teszik költséghatékonyabbá az iskolakezdést.
A szeptemberi iskolakezdést sok család költségvetése megérzi. A szülők többsége szeretne jó minőségű írószereket venni a gyereknek, de a boltok polcain sorakozó füzetek, ceruzák, mappák, könyvbekötők, tornacipők, ünneplő ruhák árai évről évre emelkednek. A családok többsége idén gyerekenként 20-50 forint körüli beiskolázási költséggel számol.
Spórolási tippek az iskolakezdéshez
Bár egyes önkormányzatoktól, munkáltatóktól igényelhető iskolakezdési támogatás, alanyi jogon járó állami támogatást nem kapnak itthon a szülők augusztus-szeptemberben. Megkérdeztünk néhány többgyerekes anyukát, ők idén hogyan spórolnak a tanszereken.
Iskolatáskát használtan
Kétségkívül az egyik legnagyobb kiadásra az első osztályt kezdő gyerekek szülei számíthatnak. Ilyenkor meg kell venni az összes íróeszközt, festéket, ragasztót, színes papírokat, ollót, füzetet - nincs semmi, ami a korábbi évekről megmaradt volna. A legnagyobb tételt pedig egyértelműen az iskolatáska jelenti. Ha egy jó minőségű darabot szeretnénk, ami kíméli a gyerek gerincét, esetleg van hozzá még tolltartó és a kulacs is, 40 ezer forint körüli összeggel számolhatunk.
- Használtan vettem az idén első osztályt kezdő lányom iskolatáskáját. Óriási a kínálat márkás, jó minőségű táskákból a Jófogáson, Vaterán, Marketplace-en. Az elsősöknek való, merevített oldalú darabokat általában a gyerekek csak két évig használják, így nem kopnak el igazán. A lányos színek között simán találni olyat, amin nem is látszik, hogy használt, és az ára 10 ezer forint alatt van - osztja meg tapasztalatait Rita.
Tanszerek online
Sokan szívesen mennek papírboltba, szeretik megfogni, beszívni a füzetek, ceruzák, tollak illatát. Az íróeszközöket valóban szerencsés, ha a gyerek kipróbálja, mielőtt megveszitek, hiszen fontos, hogy kézre álljon, kényelmesen tudjon vele írni. Ha azonban vannak olyan tételek a tanszerlistán, melyeket korábban már kipróbáltatok, ismertek, sokat spórolhattok az online vásárlással.
- Az öntapadós tankönyv- és füzetborító fóliákat több száz forinttal olcsóbban tudtam megvenni idén egy irodaszereket árusító webshopban, mint a papír-írószerben. A vignettákon, stiftes ragasztókon, mappákon, hegyezőn, írólapon ugyancsak spóroltam. A két gyerek tanszereinek vásárlásakor nagyjából tízezer forintot megspóroltam így - mondja Luca.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nyár végére hagyom
Egyfelől jó érzés augusztus elején letudni a tanszervásárlást, hiszen így nem nyomaszt a nyár utolsó heteiben, hogy az agyad hátsó szegletében időről időre felvillan a lámpa: „Kezdődik a suli! Intézd el!” Ráadásul, ha egy-két dologról kiderül, hogy mégis elfelejtődött, még mindig bőven marad idő a beszerzésére. Másfelől ilyenkor a halogatásnak is van előnye.
- Nem szoktam elkapkodni a tanszervásárlást. Egyfelől, mert vérbeli Pató Pál úr vagyok, másfelől évekkel ezelőtt rájöttem, hogy nyár végén sok papírboltban, irodaszereket árusító üzletben akciósan lehet hozzájutni tanszerekhez. Épp ezért idén is az utolsó hétre fogom hagyni a tanszerek beszerzését - magyarázza Timi.
7 étel, ami nemcsak okosít, de szereti is a gyerek - Agyserkentő falatok szeptemberre
A szeptemberi iskolakezdés miatt érdemes jobban odafigyelni a gyerekek étrendjére.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)