Szép, régi magyar lánynevek, amiket ritkán adnak a szülők - Az oviban nem lenne párjuk
Nem Hanna, nem Zoé, és mégis szépek a következő nevek.
Mindig vannak olyan keresztnevek, melyek annyira népszerűek, hogy egyúttal egy korszakot is jeleznek. A Mária és az Erzsébet nevek viselőiről például jó eséllyel megtippelhető, hogy az ’50-es, '60-as években születtek. És ugyanígy lesz majd a Hanna névvel is, mely a 2010-es 20-as éveket fémjelzi.
Ha szeretnél olyan keresztnevet adni születendő gyermekednek, mely szép csengésű, de nem számít népszerűnek, összegyűjtöttünk néhány ilyet. Vannak közöttük régi magyar nevek, illetve olyanok is, melyek a Kárpát-medencében a népek keveredése révén kerültek a magyar nyelvbe, és már évszázadok óta velünk élnek. Mindegyikük anyakönyvezhető, és nincsenek benne az első száz legnépszerűbb keresztnévben.
Ritka, szépen csengő régi magyar női nevek
Bodza: a kellemes csengésű magyar eredetű női név jelentése: bodzavirág. Ajánlott névnapja: május 15.
Csende: a magyar eredetű női név jelentése csend, csendes. Mivel igen ritka, naptári névnapja nincs, ajánlott névnapja: július 01., november 18.
Ella: a német-magyar eredetű női név vélhetően a Gabriella, Petronella nevek önállósult beceneve. Névnapja: február 13.
Eszténa: a magyar eredetű női név Krúdy Gyulától származik. Ő használta először Az útitárs című regényében. Ajánlott névnapjai: július 15., július 19.
Hajnal: a magyar eredetű női név a Hajnalka (virágnév) rövidüléséből származik. Ajánlott névnapjai: március 27., június 19., október 4.
Helka: a légies csengésű női név egy régi balatoni regéből származik, melyben egy tündért hívtak így. Naptári névnapja nincs, ajánlott névnapja: július 11.
Ida: a 20. század első felében még nem számított ritka névnek a germán gyökerű Ida, napjainkban azonban már nincs benne az első száz legnépszerűbb névben. Jelentése: serény, tevékeny. Névnapja április 13-án van.
Lenke: 19. századi magyar névalkotás, mely a német Lenchen és a szláv Lenka névből jött létre. Jelentése: fényes, sugárzó. Névnapja: július 23.
Zengő: a gyönyörű csengésű, magyar eredetű női név sokak szerint a Mecsek legmagasabb hegyének nevéből származik. Naptári névnapja nincs, ajánlott névnapja: május 31.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A top 10 keresztnév napjainkban
A 2022-es év névadási statisztikái azt mutatják, hogy immár 11. éve a Hanna név áll a népszerűségi lista élén. A csúcson 2013-14-ben volt, de még mindig több mint ezer újszülött kapja ezt a nevet minden egyes évben. A tavalyi év tíz legnépszerűbb lánynevei a következők voltak: Hanna, Léna, Zoé, Anna, Luca, Emma, Olívia, Boglárka, Lili, Mira.
Lány- vagy fiúnév? Kvíz!
Hogy egy keresztnév milyen nemű személyt jelöl, arról azt gondoljuk, hogy Magyarországon viszonylag könnyű eldönteni. Az alábbi kvízben szereplő nevek azonban jól példázzák, hogy vannak esetek, amikor ez nem is olyan egyértelmű.
(Képek: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- statisztika
- népszerűség