Egyetlen dolog, amitől buta lesz a gyerek - Még egy érv a rendszertelen alvás ellen
Felboríthatja a test életritmusát, és ronthatja a tanulási képességeket.
Hatással lehet a gyermek intelligenciájára, ha a szülők nem alakítják ki idejében a lefekvés pontos menetrendjét - mutatta ki egy brit kutatás.
A tanulmányban 11 ezer hétéves gyermek értelmi képességeit vizsgálták, szüleiket pedig kikérdezték a hároméves, ötéves és hétéves kori altatási szokásaikról - írta a BBC hírszolgálata a Journal of Epidemiology and Community Health című tudományos lapban megjelent tanulmány alapján.
Felborul a test életritmusa
Rosszabbul teljesítették a matematika- és az olvasási, valamint a térlátási feladatlapot azok, akik nem feküdtek le aludni rendszeresen ugyanabban az időben, vagy 21 óránál később kerültek ágyba.
Az alváshiány felboríthatja a test természetes életritmusát, és ronthatja a tanulási képességeket.
Az esti rutin hiánya a hároméveseknél fordult elő leggyakrabban: minden ötödik rendszertelen időben feküdt le. Hétéves korukra a gyerekek több mint fele rendszeresen ugyanabban az időben, 19.30 és 20.30 között ment aludni.
Számos tényezővel függ össze
- Lehetséges, hogy a rendszertelen lefekvés a kaotikus családi állapotokat tükrözi, és talán ez többet árt az értelmi képességeknek, mint a kevés alvás. Ezt is igyekeztünk figyelembe venni - magyarázta Amanda Sacker, a University College of London kutatója, a felmérés vezetője.
A későn vagy rendszertelen időben elalvó gyerekek jöttek a leginkább hátrányos helyzetű családokból, nekik ritkábban meséltek esténként, ők ehelyett általában - gyakran a saját szobájukban - nézték a televíziót. A társadalmi tényezők kiszűrése után is megmaradt azonban az összefüggés a rendszertelen alvásidő és a gyengébb szellemi teljesítmény között.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Még egy érv a rendszeresség mellett
- Az eredmények azt sugallják, hogy a rendszeresség fontos a gyermek életében. A lefekvés pontos idejét legjobb kisgyermekkorban rögzíteni, ám sosem késő - fogalmazta meg a kutatás üzenetét Sacker.
A szakemberek arra nem találtak bizonyítékot, hogy a 19.30 előtti altatás javítaná a szellemi teljesítményt.
- Első pillantásra úgy tűnhet, ha kevesebbet alszik a gyerek, kevésbé lesz okos, azonban az agyfejlődés társadalmi és biológiai tényezői ennél sokkal bonyolultabb módon hatnak egymásra. Véleményem szerint az iskolásoknak a jó teljesítmény érdekében jól kell éjjel aludniuk - hangoztatta Robert Scott-Jupp, a brit Királyi Gyermekgyógyászati és -egészségügyi Kollégium munkatársa.
- alvás
- intelligencia
- tanulás
- iskola
- gyereknevelés
- kisgyerek
- a gyerek fejlődése
- egészséges alvás
- Gyerek
OLVASD EL EZT IS!

- kisgyerek
- gyereknevelés
Így lesz jó ember a gyerekből - 4 mókás gyakorlat az empátia fejlesztésére

- kisgyerek
- gyereknevelés
3 jó szándékú szülői mondat, ami rombolja a gyerek személyiségét - Ezt mondd helyette!

- fotózás
- kisgyerek