Kell egy óvodás gyereknek tudni olvasni, számolni? Az iskoláskor előtti tanulásról kérdeztük a szakértőt

Egy, kettő, három, négy, öt. Amikor a kisgyerek már tízig is eljut, rettentő boldogok a szülők, és nem győznek büszkélkedni vele, hogy még bőven ovis, de húszig is elszámol a gyerek. Igazi kis géniusz lesz, biztos, csupa ötös tanuló!

Azután csigabiga-rajzolás helyett saját nevét próbálják lemásoltatni, kvázi leíratni a gyerekkel. Sorolhatnánk, mi mindenre tanítják az óvodás kicsiket, aminek még nincs ott az ideje.

Bár az első osztály arra való, hogy megismerkedjen az írás, olvasás és számolás alapjaival, sok gyerek, mire iskolába kerül, már rendelkezik bizonyos ismeretekkel. Vajon szükséges-e ez? Nem lehet szellemileg, pszichológiailag megterhelő a kicsik számára? Hogyan hat a túl korai sikerélmény vagy sikertelenség a tanulás terén, vagy épp a szülői nyomás? Megkérdeztük Tamás-Lipták Zita, pszichológus véleményét.

Az iskola előtti tanulásról

Kétféle nézet létezik. Az egyik szerint az első osztály előtti tanítgatás hasznos, és később megkönnyíti a gyerek dolgát, a másik szerint korai és felesleges terhelés a gyereknek. 

- Könnyít a gyerek dolgán, vagy inkább terheli, ha a szülő tanítgatja? Egyáltalán, szükség van erre?

- Jó lenne azt mondani, hogy nincs szükség az iskola előtt tanítani a gyerkőcöt, hiszen ez az iskola feladata, és egyébként ez így is van. De ma már nem nagyon találkozni olyan nagycsoportos ovissal, aki ne járna iskola-előkészítőbe, vagy az ovi ne tartana ilyen típusú foglalkozást, vagy a szülő ne tanítaná "előre" a gyerekét. Viszont pont ez a fajta hajtás, siettetés, a lemaradástól való félelem teremti meg azt a helyzetet, hogy, aki egyébként nem tanítja/taníttatja már iskola előtt a gyerekét, az lényegében hátrányban van iskolakezdéskor. Holott mindazt, amit ezeken az iskola-előkészítő foglalkozásokon tanulnak a gyerekek, azt megtanítani az iskola dolga lenne, és rá is érne akkor.

- Jelenthet előnyt vagy épp hátrányt, ha a gyereket otthon tanítják, mielőtt eljön az első osztály?

- Az első osztálynak még arról kellene szólnia, hogy átmenetet képezzen az óvoda és iskola között, az új elvárás- és szabályrendszer között, hogy ott tanulják meg a gyerekek az alapokat. De, mivel ez sok gyerek esetében már iskola előtt megtörténik, nagy lesz a szakadék azok között, akik esetleg semmilyen iskola-előkészítőn és előzetes tanításon nem vettek részt, és azok között, akiket tanítottak. Ily módon sajnos igen, ezek a gyerekek hátrányba kerülhetnek, főleg, ha esetleg a pedagógus is abból indul ki, hogy a gyerekek többsége már tud írni, olvasni, számolni, és rájuk alapozza a tanítást. Pedig iskoláskorig bőven elég lenne mindaz, amit a gyerek a szabad játék, mesehallgatás, sok-sok mozgás, a szülővel töltött minőségi idő során beépít, elsajátít. 

Ahol sok szülő vét

A gyerek otthoni tanításában sokan vétenek egy ponton: fontos, hogy a gyereknek van vagy nincs kedve a tanuláshoz. A szülők úgy hiszik, hogy mulasztanak, ha nem sarkallják tanulásra a kisgyereket, pedig nem biztos, hogy erről a végéről érdemes megfogni a gyerekkori tanulást.

- A legtöbb gyerek magától is érdeklődik a betűk, olvasás, számolás iránt már iskolakezdés előtt, és ennek az érdeklődésnek a mentén lehet őt támogatni, segíteni, de ennél többre nem lenne szükség. Ha a nagycsoportos ovisnál a szabad játék helyét már átveszi a feladatlapozás, a foglalkoztató füzetek töltögetése, a gyerek szülő általi tudatos fejlesztése, az egy siettetett folyamat, és pont azt vesszük el tőle, ami által magától is, természetes úton fejlődne. Persze nincs azzal gond, ha néha-néha kitöltenek egy-egy fejlesztő füzetet, ha a gyerek kéri és érdekli, de az öt-hat éves gyerkőcnek még nem erre van szüksége ahhoz, hogy valóban fejlődjön, iskolaéretté váljon. Ha ezt a szülők elhinnék, és egyébként a gyerek egészségesen fejlődik, akkor minden előzetes tanítás nélkül is iskolaéretté válna, és nem szenvedne hátrányt iskolakezdésekor. A szülő tényleg inkább játsszon, töltsön együtt minőségi időt a gyerekével, a fejlesztést és tanítást pedig, amennyire lehetséges, bízza az iskolára, a pedagógusokra, szakemberekre.  

- Tanítani tehát nem kell, ahogy sok szülő hiszi, csak lehet, amennyire a gyerek is kapható rá.

- A szülőnek iskolakezdés előtt egyáltalán nem kellene tanítania a gyerekét. Ha nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy a gyereknek legyen valamiféle "előképzettsége", akkor inkább vigye el egy iskola-előkészítő foglalkozásra - amit egyébként szoktak élvezni a gyerekek. De a szülőnek arra kellene törekednie, hogy minél több időt töltsenek együtt, vidáman, a gyerek érdeklődésének megfelelő tevékenységekkel, játékkal, mozgással. Nem lehet eleget ismételni, hogy kisiskolás korig a gyerek elsősorban a szabad játék és mozgás során fejlődik. És egyébként később is szerencsés, ha a szülő maximum segít a gyerekének a tanulásban, ha ő igényli, de nem áll bele a tanító szerepbe - az ugyanis nagyon nehezen összeegyeztethető a szülő szereppel, és nagyon megterhelheti a szülő-gyerek kapcsolatot.  

Vékony jégen táncol a tanítgató szülő

Ahogy sikerélményt, úgy sikertelenséget is hozhat a gyerek számára a korai tanítgatás. Felmerül a kérdés, nem hat-e az utóbbi hosszútávon rosszul.

- A korai sikertelenség nem veszi el a gyerek kedvét?

- De igen. Ezért nehéz azt mondani, hogy hagyják a szülők az egészet, ne foglalkozzanak a tanítással, fejlesztéssel, majd az iskola ezt megteszi - pedig ez lenne jó minden gyerek számára. De ahhoz, hogy minden gyerek egyenlő esélyekkel induljon, ezt minden szülőnek és pedagógusnak figyelembe kellene vennie.

Sajnos egyre inkább eltolódik a rendszer abba az irányba, hogy sok gyerek olyan tudással érkezik az iskolába, amit egyébként csak ott kellene megtanulnia. Ez érthető módon stresszeli azt a szülőt, aki amúgy nem taníttatná előzetesen a gyerekét, de nem szeretné, hogy a gyereke hátrányból induljon. Főleg, ha egy erősebb iskolába megy a gyerkőc. És sok szülő, aki egyébként egyetért azzal, hogy iskolakezdésig a gyerek csak játsszon, rohangáljon a szabadban, elbizonytalanodik, mert azt látja, hogy más szülők mindenféle külön foglalkozásra, fejlesztésre hordják az ovis gyereküket. Ezért végül ő is elviszi. Aztán a pedagógusok dolgát is megnehezíti, ha a gyerekek nagyon eltérő tudással kerülnek az iskolába, hiszen nem könnyű úgy lekötni minden gyerkőc figyelmét, hogy jó néhány gyerek már messze elöl jár, ír és olvas, míg jó néhány éppen csak ismerkedik a betűkkel.  

- Ugyanígy a korai siker adhat későbbi önbizalmat, igaz?

- Nyilván, ha a gyerek pozitív visszajelzéseket kap, és sikerélményei vannak, az építi az önbizalmát. Nincs olyan, hogy korai siker. Ha a gyereket kezdetektől biztatják, bátorítják - legyen jobb vagy gyengébb képességű -, és a próbálkozásait is megerősítik, nem csak a végeredményt, akkor bármelyik gyereknek lehet sikerélménye, erősödhet az önbizalma. Ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen visszajelzéseket kap a gyerek mind a szülőtől, mind a pedagógustól. Lehet úgy is kommunikálni, hogy "jajj, hát alakulgat az a B betű, de azért ez még nem az igazi, jobban is odafigyelhetnél", vagy úgy is, hogy "hűha, milyen szuperül haladsz, ez itt de szépen kunkorodik, odanézz, mindjárt meglesz!" Nagyon nem mindegy, mire helyezzük a hangsúlyt, amikor visszajelzést adunk a gyereknek - mondja a pszichológus.

A gyereket tehát lehet, de nem kell, és főleg nem erőltetve kell tanítani. Ha kíváncsi, és örömmel tanul, apróságokra természetesen meg lehet tanítani a gyereket, de csakis sok dicséret, és semmi erőszak vagy türelmetlenség mellett. Ha sikere van, az hosszútávon is jót tehet. Ne feledjük azonban, a gyerek gyerek, és az önfeledt játék fejleszti leginkább.

Gyerekrajzok másképp

A közös játék és móka többet érhet mindennél: egy kreatív apa gyerekrajzokból fabrikál elképesztő képeket. Biztosan jól mulatnak a végeredményen, mi mindenképp!

• pszichológia
• tanulás
• gyerekek
• óvoda
• iskola
• írás
• olvasás
• matematika
• oktatás
• szülő
• gyereknevelés
• Gyerek