Gyanús lett a csend, megnézte az anya, mit csinál a gyerek: a popsikrém nem oda került, ahova kellett volna
A gyerekeknek pár perc is elég ahhoz, hogy fenekestül felfordítsák a házat.
Minden szülő tudja, hogy egy totyogó gyermeket egy pillanatra sem szabad magára hagyni, és nem csak azért, nehogy véletlenül valamivel kárt tegyen magában. A kicsik ilyenkor fedezik fel igazán a világot, mindent a szájukba vesznek, megtapintanak, kiborítanak vagy kiszórnak, hogy így tudjanak később különbséget tenni a dolgok között.
Öt perc semmire sem elegendő - mondják a felnőttek, de a gyerekeknek ennyi idő éppen elég, hogy fenekestül felfordítsák a házat, és mire visszajössz a mosdóból, apokaliptikus állapot fogadjon. Kupi ide vagy oda, nem jó leszidni vagy lekiabálni a kicsi fejét, ilyenkor a legjobb megoldás, ha fogakat összeszorítva mosolyogsz a történteken.
Káosz öt perc csend alatt
Édesanyja csupán pár pillanatra fordított hátat a 18 hónapos Bleu-Lillynek, aki úgy döntött, popsikrémmel díszíti ki a nappali szőnyegét - és persze magát. Minden bizonnyal egy pillanat alatt lepörgött az anya szeme előtt, mennyi idő és hányféle tisztítószer kell majd ennek feltakarítására. Ilyen vicces fotókból válogattunk.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Borító- és ajánlóképek: Northfoto