„45 percig álltak, hogy visszakapják a leadott telefont” - Magyar szülők az okoseszközök iskolai tiltásáról

Az okostelefonok tiltása nem kevés logisztikai munkát szabadított az iskolákra.

Okostelefonok iskolai tiltása a gyakorlatban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

2024. augusztus elején jelent meg az a kormányrendelet, melynek értelmében a diákok ugyan bevihetik okoseszközeiket az általános iskolába, középiskolába, de azok használatát korlátozza az intézmény. A rendelettel a Nézőpont Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 84 százaléka egyetért, hiszen a gyerekek (és a felnőttek) koncentrációs képességét rontják, figyelmét elterelik az okoseszközök: a tanárok egyszerűen nem tudnak versenybe szállni a folyton pittyegő, végtelenített figyelemre éhező kütyükkel. Ugyanakkor a szülők, akik az elmúlt években megszokták, hogy a gyerekük elérhető órák után a vele lévő telefonnak köszönhetően, nem feltétlenül boldogok. Felső tagozatos, középiskolás diákok szüleit kérdeztük arról, hogyan működik a tiltás az iskolai gyakorlatban, milyen dilemmák merülnek fel, mi az, amin még lenne mit finomítani.

Az okostelefonok iskolai tiltása a gyakorlatban

Sok iskolában nem újdonság

Bár a kormányrendelet csak a 2024/2025-ös tanévtől tiltja az okostelefonok iskolai használatát, számos hazai tanintézetben már korábban megtették ezt a lépést, mivel úgy érezték, zavarja az oktatás folyamatát, rontja a színvonalát.

- A hamarosan 14 éves fiam iskolájában már a kormányrendeletet megelőzően sem engedték az okostelefonok használatát. Akinél észrevették, hogy akár a szünetben telefonozik, annak le kellett adnia az igazgatói titkárságon. Az osztályfőnök most augusztusban értesítette a szülőket egy levélben, hogy lehetőleg ne vigyék be a telefont, hogy ne kelljen elvenni tőlük. Aki mégis beviszi, annak le kell adnia a titkárságon egy nyilatkozattal együtt, hogy milyen sérülések vannak a készüléken - meséli Noémi, egy 11 és egy 14 éves gyerek édesanyja.

- A lányom most kezdte a 7. osztályt. Az iskolájában már tavaly is beszedték a telefonokat reggel, és órák után kapták vissza. Állítólag azért, mert a nagyobbak előnytelen képeket készítettek egymásról, és megosztották különböző oldalakon, meg sok telefon tűnt el a suliban. Az indokot értem, és ebből a szempontból örülök is a tiltásnak - kezdi Mariann, két általános iskolás gyermek édesanyja.

Sok időbe telik a telefonok begyűjtése, kiadása

Bár a szülők többségében megértik, sőt alapvetően egyetértenek az okoseszközök iskolai használatának tiltásával, ugyanakkor a rendszer számos fennakadást okoz a hétköznapokban.

- Reggel, az első óra előtt, a velük lévő tanár beszedi, és az utolsó órán az aktuálisan velük lévő tanár adja vissza a készülékeket a gyerekeknek. Bár a rendszer alapvetően működőképes, de bonyolultabb, ha a lányom hamarabb eljön, mert utolsó óráról felmentése van: ilyenkor keríteni kellett valakit, aki visszaadja a telefont. Olyan is előfordult, hogy feltartották a tanárt, és már mindenki ment volna ebédelni, ehelyett a telefonra vártak - meséli a tapasztalatait Mariann.

Abba is érdemes belegondolni, hogy az új rendszerrel járó logisztika sajnos a pedagógusok számára is pluszmunkát, felelősséget és stresszt hozott az iskolai hétköznapokba.

- A fiam lenémítva a táskájában hagyta a telefont, ezért nem állt sorba reggel, és ennek következtében délután sem, de mesélte, hogy voltak, akik legalább 45 percig álltak, hogy visszakapják leadott a telefonjukat. Az osztályfőnök külön kérte, hogy ha elhozzák, mindenképpen adják le, mert az ő állása forog veszélyben, ha kiderül, hogy nem tették meg. A kormányrendelet következtében most a pedagógusok meg vannak félemlítve, pluszmunka és felelősség hárul rájuk, amitől stresszesebbek lesznek, ami a diákoknak is kárára válik. Nyilván lehetne ezt másképp is csinálni, ha például minden gyereknek jutna zárható szekrény, de hát WC-papírra sincs pénze az iskolának, akkor miért lenne erre - mondja Noémi.

Nehezített szülő-gyerek kapcsolattartás

A technológiai fejlődésnek köszönhetően megszoktuk, hogy szinte bárkit elérünk egy-két gombnyomással. Így van ez a szülő-gyerek kapcsolatban is. Bár akinek még nincs gyereke, vagy kisgyereke van, legtöbbször nem érti, hogy miért probléma, ha nem éri utol napközben vagy tanórák után a tizenévest.

- Többször adódott már olyan helyzet, hogy szólnom kellett volna a lányomnak, vagy valamilyen sürgős kérdés merült fel, de értelemszerűen így nem tudok vele napközben kommunikálni. Az is előfordult, hogy készenlétben kellett állnom, hogy szóljanak, mikor kell érte menni. Ha nála a telefon napközben, akkor rögtön tudna szólni, hogy erre készüljek, mert ekkor fog végezni - például rövidített óráknál - meséli a tapasztalatait Mariann.

Amikor a gyerek már egyedül jár iskolába, érthető, hogy a szülő kevésbé aggódik, ha tudja, elérhető a kis- vagy nagyobb kamasz. És persze mondhatjuk, hogy "mi is felnőttünk a ’60-as, ’70-es, ’80-as, ’90-es években enélkül", de ha őszinték akarunk lenni, be kell látnunk, hogy ez egy más világ, másfajta tempóval, félelmekkel és elvárásokkal.

- Ha meg akarom kímélni a gyereket a reggeli és a délutáni telefonos sorbanállástól, persze mondhatom, hogy ne vigye magával a telefont. De hát pont azért lett telefonja, mert már egyedül járhat iskolába. Tehát nem bent az intézményben fontos, hogy elérhető legyen, hanem azon kívül. Szóval nem tudom, hogy mi a jó megoldás. A kisebbik gyerekünknek okosórája van, amin hívni lehet, de netezni nem tud, azt nem kellett leadni. Talán a fiamnak is beszerzek egyet, meglátjuk… - latolgatja a lehetőségeket Noémi.

Különbség az általános és középiskola között

Van, aki szerint a kormányrendelet megalkotóinak érdemes lenne különbséget tenni az általános iskolák és a középiskolák között.

- Úgy gondolom, hogy egy általános iskolás gyerek esetében észszerű lehet az okostelefon iskolai tiltása, ne vigye be az órára, bőven elég neki a hazaúton. Viszont középiskolában gyakran adódik olyan helyzet, amikor a tanár mondja, hogy „gyerekek nincs benne a szöveggyűjteményben ez a vers, nézzétek most meg az interneten”. Ha nincs a gyereknél a telefon, akkor erre nyilván nincs mód. Úgy gondolom, egy középiskolástól nem elvenni kell a telefont, sokkal inkább az értelmes használatára kellene megtanítani. Amihez persze nyilvánvalóan elsősorban a szülő mutathat pozitív példát. A nagyobbik gyerekem a most sokat emlegetett Madách Gimnáziumba jár, ahol a szülők többsége úgy gondolja, hogy a digitális világban elvenni a mobiltelefont egy középiskolás diáktól butaság, nem életszerű - mondja Eszter, két középiskolás kamasz édesanyja.

Működik az okostelefonok iskolai tiltása? Tanárok mondták el tapasztalataikat

A mobiltelefonok körüli küzdelem kimerítő a tanárok számára.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük